Hír

Berta Dani hetedik Párizsban!

  • 2018.05.12

A szezon során másodszor jutott nyolc közé Vk-versenyen Berta Dániel. A 24 éves fiatalember ezúttal a párizsi csúcseseményen lett hetedik, és ezzel nagyot lépett a válogatottság felé.

Egyetlen tuson rengeteg múlhat sportágunkban. Férfi párbajtőrben a szezon utolsó Világkupa-versenyén, egyben utolsó hazai válogatóján Berta Dániel a pénteki selejtezők során 15:14-re győzött a 64 közé jutásért. Ezen múlott a Vk-főtáblája, és az, hogy egyáltalán pontot kapjon ezért a viadalért a hazai ranglistára. 

Berta Dani (balra) egyik egytusos győzelmét az orosz Hodosz ellen aratta a 64 között.

Végül kapott. Méghozzá a nulla helyett 1680-at, melynek következtében a hatodik helyről a másodikra ugrott előre a már említett rangsorban. A 324 indulós maratoni versenyt ugyanis végül a hetedik helyen zárta Dancsházy-Nagy Tamás tanítványa, és ezzel hatalmasat lépett a válogatottság felé. És ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy még az ősszel ezüstérmet nyert a legnanói Vk-n (ami nem számított bele a hazai válogatásba), akkor nem is lehet kétséges a helye…

Az észt Turnau ellen viszont "simán", 15:11-re nyert.

Persze, ha már az egy tusokról beszélünk, akkora különbséggel még további két meccset is megnyert Dani… Előbb rögtön a 64 között, méghozzá hátrányos helyzetből fordítva az orosz Hodosz ellen 14:13-ra. Aztán jött egy “váratlanul sima” 15:11 az észt Turnauval szemben. A nyolcaddöntőben pedig az újabb hirtelen halál, egy újabb orosszal, Anyohinnal,  egy rendkívül fordulatos, de a végén számunkra jól alakuló asszóban (14:13). A dobogós bravúr már nem jött össze, a rendkívül kellemetlen stílusú holland Verwijlennek nem találta a magyar az ellenszerét, ám így is nagy gratulációt érdemel a Honvéd tehetsége. Úgyhogy: gratulálunk neki és mesterének!

A többiekről: Siklósi Gergely ezúttal igazán nem vallott szégyent, 15:12-re legyőzte Ciminit, majd a 32 között a világ egyik legjobbjától, az észt Novoszjolovtól szenvedett 15:12-es vereséget. A 64-ben búcsúzott a másik két magyar, a vb-bronzérmes Rédli András az orosz Bidától (13:15), Somfai Péter a venezuelai Limardo Gascontól kapott ki (9:15). 

A párizsi párbajtőrvíkend vasárnap a csapatversennyel zárul, természetesen ott is: hajrá, magyarok!

Eredmények. Férfi párbajtőr egyéni Világkupa, Párizs, 324 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Berta-Hodosz (orosz) 14:13, Siklósi-Cimini (olasz) 15:12, Somfai-Limardo Gascon (venezuelai) 9:15, Rédli-Bida (orosz) 13:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Berta-Turnau (észt) 15:11, Siklósi-Novoszjolov (észt) 12:15.

Nyolcaddöntő: Berta-Anyohin (orosz) 14:13.

Negyeddöntő: Berta-Verwijlen (holland) 8:15.

Végeredmény: 1. Novoszjolov (észt), 2. Nyikisin (ukrán), 3. Verwijlen (holland) és Park K. (koreai), …7. Berta Dániel (edző és válogatott edző: Dancsházy-Nagy Tamás), …24. Siklósi Gergely, …37. Rédli András, …59. Somfai Péter, …76. Koch Máté, …101. Szényi Péter, …103. Andrásfi Tibor, …113. Esztergályos Patrik, …118. Bányai Zsombor, …148. Peterdi András, …155. Bakos Bálint, …201. Nagy Dávid. 




További híreink

Aktuális

Újabb hosszú hétvége vívásban! Péntektől vasárnapig Madridban a férfi kardozók egyéni és csapat Világkupán, Sanghajban a tőrözők férfi és női tőr egyéni Grand Prix-n lépnek pástra. Hajrá, magyarok!

Eseménynaptár

X