Bevezettük a gördülő ranglistát

szept 13, 2018 | Archív

Elnökségi ülést tartott csütörtök kora este a Magyar Vívó Szövetség. A szezonra vonatkozó jelentős változás, hogy a felnőtt korosztályban bevezettük az úgynevezett “gördülő ranglistát”.

Csampa Zsolt elnökletével két héttel a legutóbbi megbeszélés után ismét összeült a Magyar Vívó Szövetség elnöksége. A leghosszabb beszélgetés a ranglista átalakításáról szólt. Boczkó Gábor sportigazgató javaslatára, az elnökség csaknem egyhangú határozatával, a felnőtt korosztályban, a 2018/19-es szezontól ismét bevezeti a szövetség a gördülő ranglistát. Ez nem újdonság, a nemzetközi ranglista ennek megfelelően alakul évek óta, és ehhez is igazodik most a hazai ponttáblázat. Az érvényes induló felnőtt ranglisták hamarosan megtalálhatóak lesznek honlapunkon.

Újdonság viszont, hogy ebben az idényben a junior korosztályban is bevezetik a Magyar Kupa csapatversenyeit, olyannyira, hogy ez a háromból két fegyvernemben – tőrben és párbajtőrben – a jövő hétvégén debütál. 

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események