Bronzérem, és értékes helyezések

febr 17, 2019 | Hírek

Junior férfi párbajtőrcsapatunk bronzérmet nyert a bázeli Világkupa-versenyen. Hasonló viadalokon junior női párbajtőrözőink és férfi kardozóink ötödikek, míg junior női tőrözőink nyolcadikok lettek.

Junior világbajnok férfi párbajtőrcsapatunk éremmel zárta a világversenyek előtti utolsó Világkupát! A bázeli viadalon harmadik lett az Andrásfi Tibor, Bende Bence, Koch Máté, Nagy Dávid összeállítású kvartett. Méghozzá nagy csata után, az oroszok elleni bronzmeccset ugyanis hátrányból fordítva, egyetlen tussal nyerte meg Dávid a jegyzőkönyv tanúsága szerint. Persze, addig el is kellett jutni, ám gyorsan tegyük hozzá, hogy a négy közé jutáshoz ezúttal kétség sem férhetett. A nyolcaddöntőben Hollandia volt az “áldozat” (45:25), de nem jártak sokkal jobban a következő körben a németek sem (45:30). Az elődöntőben a régi rivális lengyelek jöttek, és a kellemetlen stílusú ellenfél a jelek szerint kizökkentette a mieinket. Senki sem “betlizett”, ám a jó teljesítmények ezúttal hiányoztak, és ez 40:45-ös vereséghez vezetett. A harmadik helyért nagyon erős válogatott, Oroszország következett, amely az első asszótól kezdve az utolsó tusig vezetett… Ott azonban következett Nagy Dávid, aki előbb egyenlített, majd bevitte a hosszabbításban a győztes találatot – 42:41, és ez bronzérmet ért. 

Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávis és Bence Bence, valamint Eitner Kinga válogatott edző és Markovics György versenybíró.

Eitner Kinga válogatott edző így értékelte a két egyéni, és egy csapat érmet hozó hétvégét: “Ma már inkább csak az akarat vitte előre a fiúkat, nagyon elfáradt a csapat. És nem csupán a tegnapi, egyéni verseny okán, ahol Tibi és Dávid végigvívta a napot. Ezek a srácok már a felnőtt mezőnyben is komoly szintet képviselnek, ott ugyancsak versenyeznek, és rendkívül feszítetten alakult számukra az elmúlt hónapok programja. Verseny versenyt követett, még szerencse, hogy a tengerentúli felnőtt állomásokat kihagyták a juniorok… Nagyon át kell gondoljuk, miként alakítjuk az utolsó napokat az Európa-bajnokság előtt, mert a címvédéshez az akarat kevés, ennél jobb vívásra lesz szükség. Ám ez a válogatott képes errre…!”

Egyaránt Franciaországban, Dijonban, illetve a Párizs melleti Dourdanban rendezték a junior női párbajtőrözők, illetve a junior férfi kardozók csapat Világkupáját, és a magyar válogatottak egyaránt az ötödik helyen zártak. További hasonlóság, hogy ez mindkét fegyvernemtől dicséretes teljesítmény, már csak azért is, mert mindketten – újabb hasonlóság… – az egyik favorittól szenvedtek vereséget. Dijonban Borsody Emma, Dékány Kinga, Gnám Tamara, Turcsák Bianka összeállításban lépett pástra Plásztán Attila vezetőedző válogatottja. A két “kicsi” pihent, azaz a kadet korú Muhari Eszter és Büki Lili már a közelgő kadet Európa-bajnokságra készül, így mondható, hogy nem a legerősebb felállásban szerepeltünk, elvégre az említett két tehetség vezeti a honi junior ranglistát. Ennek tükrében pláne tisztesnek mondható az értékes helyezés. A nyolcaddöntőben Csehországot 43:39-re verték a mieink, majd az egyes kiemelt Olaszországtól egy 37:45-ös vereség következett. Az 5-8. helyért két fölényes győzelem zárta a napot, Észtországot 45:29-re, Svájcot 45:21-re verték a mieink. Az előző napi aranyérmes Tamara, illetve a két helyezett, Emma és Kinga egyaránt tett hozzá az ötödik helyhez, kijelenthető, hogy a magyar női párbajtőrcsapat meglepetést szerezhet a foggiai junior Eb-n…

Vidám ötödik helyezettek: Gnám Tamara, Borsody Emma, Dékány Kinga és Turcsák Bianka.

Hasonló utat járt be Navarrete József válogatott edző György Lehel, Kaiser Balázs, Rabb Krisztián, Urbán Tamás összeállítású férfi kardcsapata a hagyományos dourdani Világkupán. A mieink a nyolcaddöntőben az egész nap nagyszerűen vívó, ifi olimpiai bajnok Krisztián vezérletével 45:38-ra győzték le Fehéroroszországot. A negyeddöntőben a házigazda franciák nagy falatnak bizonyultak, ám szoros meccsen, nagy küzdelemre kényszerítették őket a mieink (41:45). Az 5-8. helyért tovább tartott a dicséretes lendület. Előbb Spanyolországot 45:38-ra, majd Lengyelországot 45:37-re verték a mieink. Az elmúlt két esztendő kadet Európa-bajnok csapatára épülő, fiatal junior válogatott tehát már az idősebbek között is nyújtogatja az oroszlánkörmöket, és reméljük, ez még csak a kezdet. 

Női tőrcsapatunk az ausztriai Mödlingben szerepelt. A legerősebb összeállításban (Hajas Nóra, Hanzl Lilla, Pöltz Anna, Szántay Anna) lépett pástra Kiss Tibor válogatott edző csapata, mégsem volt százszázalékos a csapat. Nórit hátsérülése zavarta, Pöltz Anna pedig nemrégiben épült fel bokaszalag-szakadását követően. A kötelező nyitány Szlovákia ellen sikerült (45:24), a folytatásban azonban előjöttek a “hátráltató tényezők”. A Lengyelország elleni negyeddöntőben 44:35-re kaptunk ki Lengyelországtól, majd a helyosztókon sem sikerült újabb győzelmet szerezni. Előbb Japántól 45:34-re, majd Németországtól 45:39-re kapott ki a magyar női tőrválogatott, amely ezzel a nyolcadik helyen végzett – Foggiában, az Európa-bajnokságon reméljük, sikerül javítani.

Eredmények. Junior férfi párbajtőrcsapat Világkupa, Bázel, 19 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Hollandia 45:25 (Nagy +13, Andrásfi +6, Bende +1).

Negyeddöntő: Magyarország-Németország 45:30 (Nagy +11, Koch +4, Andrásfi 0).

Elődöntő: Magyarország-Lengyelország 40:45 (Andrásfi -1, Koch -2, Nagy -2).

A 3. helyért: Magyarország-Oroszország 42:41 (Koch +2, Nagy +1, Andrásfi -2).

Végeredmény: 1. Lengyelország, 2. Franciaország, 3. Magyarország (Andrásfi Tibor, Bende Bence, Koch Máté, Nagy Dávid, válogatott edző: Eitner Kinga, edzők: id. Andrásfi Tibor, Halla Péter).

Junior férfi kardcsapat Világkupa, Dourdan, 15 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Fehéroroszország 45:38 (Rabb +7, Urbán +4, Kaiser +1, György -5).

Negyeddöntő: Magyarország-Franciaország 41:45 (Rabb +3, György +1, Kaiser -8).

Az 5-8. helyért: Magyarország-Spanyolország 45:38 (Rabb +7, Urbán +3, Kaiser +2, György -5).

Az 5. helyért: Magyarország-Lengyelország 45:37 (Rabb +7, György +4, Kaiser -3).

Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Oroszország, 3. Franciaország, …5. Magyarország (György Lehel, Kaiser Balázs, Rabb Krisztián, Urbán Tamás).

Junior női párbajtőrcsapat Világkupa, Dijon, 16 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Csehország 43:39 (Gnám +4, Dékány +3, Borsody -3).

Negyeddöntő: Magyarország-Olaszország 37:45 (Gnám -2, Borsody -3, Dékány -3).

Az 5-8. helyért: Magyarország-Észtország 45:29 (Gnám +9, Borsody +4, Dékány +3).

Az 5. helyért: Magyarország-Svájc 45:21 (Borsody +11, Dékány +10, Gnám +3).

Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Franciaország, 3. Egyesült Államok, …5. Magyarország (Borsody Emma, Dékány Kinga, Gnám Tamara, Turcsák Bianka).

Junior női tőrcsapat Világkupa, Mödling, 14 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Szlovákia 42:25 (Hanzl +6, Hajas +5, Szántay +3, Pöltz +3).

Negyeddöntő: Magyarország-Lengyelország 35:44 (Hajas -1, Szántay -1, Pöltz -7).

Az 5-8. helyért: Magyarország-Japán 34:45 (Pöltz +1, Hajas -4, Szántay -8).

A 7. helyért: Magyarország-Németország 39:45 (Hanzl +2, Hajas -4, Pöltz -4).

Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Oroszország, 3. Franciaország, …8. Magyarország (Hajas Nóra, Hanzl Lilla, Pöltz Anna, Szántay Anna).

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Eitner Kinga kitüntetése

Első alkalommal adták át a Gerevich György Nevelőedzői Díjat. A három kitüntetett között szerepelt Eitner Kinga, a Balaton vívószakosztály elnöke, a junior férfi párbajtőr-válogatott edzője, gratulálunk!

Legfiatalabbak wroclawi sikere

Egy-egy aranyéremmel, és további számos medállal, helyezéssel tértek haza ifjú kardozóink és tőrözőink a nagy mezőnyű wroclawi, nemzetközi versenyről. Hajrá, fiatalok!

Tizenöt vívónk lesz ott Párizsban

Véget ért a hét végén a tavaly májusban kezdődött olimpiai kvalifikációs sorozat. Végleges az adat: magyar részről 15-en lesznek ott Párizsban. Amióta él a kvótás rendszer, ennyien sosem voltak!

Arany, bronzok, helyezések

Újabb sikeres hétvégét zárt a magyar vívás! Szatmári András Budapesten arany-, Nagy Dávid Tbilisziben bronzérmet nyert. a női párbajtőrcsapat Nankingban lett harmadik.

Ezúttal negyedik hely jött össze

A közönséget mindenki dicsérte. Remek hangulatban, de ezúttal negyedik hellyel zárt a magyar férfi kardválogott a budapesti Világkupán, a BOK Csarnokban.

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM