Csampa Zsolt helyettes államtitkár lett, és elnök maradhat

szept 20, 2014 | Archív

Csampa Zsolt, szövetségünk elnöke a közelmúltben a Belügyminisztérium helyettes államtitkára lett. Kinevezéséhez gratulálunk! Ugyanakkor folytatni szeretné munkáját a vívó

Csampa Zsolt, szövetségünk elnöke a közelmúltben a Belügyminisztérium helyettes államtitkára lett. Kinevezéséhez gratulálunk! Ugyanakkor folytatni szeretné munkáját a vívó szövetség elnöki székében. Ennek jogi akadálya nincs, ugyanakkor Pintér Sándor belügyminiszter hozzájárulása szükséges.

A közelmúltban Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára Orbán Viktor miniszterelnök hivatalosan is kinevezte Csampa Zsoltot a BM helyettes államtitkárává. Az MVSZ elnökétől azt kérdeztük, kinevezése – melyhez ez úton is gratulálunk – mennyiben befolyásolja a vívással kapcsolatos munkáját.

 

 
“Abban feltétlenül, hogy sokkal kevesebb időm jut majd a hétköznapokon a vívásra. Ugyanakkor hiszem, sőt tudom, hogy remek szakembereink vannak, és ez semmiféle befolyással nem lesz a napi munkára, az eredményességre. Egy elnöknek egyénként sem az a feladata, hogy a mindennapokat irányítsa, ezért van főtitkárunk, vezetőedzőnk, irodánk, és hamarosan lesz szövetségi kapitányunk is! 
 
Öt évre választottak elnöknek, és továbbra is szeretném kitölteni az időmet. Remélem, hogy eddig is tudtam segíteni a vívásnak és az abban dolgozóknak, akik közül többen nagyon közel kerültek hozzám. Legjobb tudásom szerint fogok a jövőben is a sportágért dolgozni, megteremteni a lehetőségét annak, minél több magyar vívó juthasson el a riói olimpiára,  és hogy azok a tehetséges fiatalok, akik az elmúlt években bizonyítottak, a tokiói játékokon már a magyar vívóválogatott magját alkossák. 
 

Azt azért hozzá kell tennem, hogy ez már nem csak rajtam múlik, a törvényes keretek betartása alapján a belügyminiszter Úrtól kell kérvényeznem, hogy elnöki munkámat folytathassam. Bízom a pozitív válaszában!” 

2014. szeptember 20.

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM