Csapathelyezések a végére

ápr 26, 2015 | Archív

Befejeződött az olaszországi Vicenzában az U23-as Európa-bajnokság. A zárónapon a férfi kardcsapat az ötödik, a női párbajtőrcsapat a hatodik helyen végzett. Az Eb-n legjobban a férfi

Befejeződött az olaszországi Vicenzában az U23-as Európa-bajnokság. A zárónapon a férfi kardcsapat az ötödik, a női párbajtőrcsapat a hatodik helyen végzett. Az Eb-n legjobban a férfi párbajtőrcsapat szerepelt, amely ezüstérmet nyert.

Egyik fegyvernemben sem hiányzott sok az éremhez… Az U23-as Európa-bajnokság zárónapján a női prábajtőrcsapatnak és a férfi kardcsapatnak egyaránt egy meccset kellett volna nyerni a négy közé jutáshoz. Egyaránt közel is jártak hozzá, de egyaránt vereséget is szenvedtek. 

 

A női párbajtőrözők Románia ellen két asszó után 3:10-zel kezdtek, sőt, volt olyan, hogy kienc tussal is vezetett a rivális. Azonban a mieink hosszú hajrába kezdtek, olyannyira, hogy az utolsó csörtében Budai Dorinának sikerült kiegyenlítenie. Azonban itt elfogyott a lendület, végül a románok 45:42-re nyertek. A folytatásban a mieink egyszer nyertek (Spanyolország 45:38), egyszer kikaptak (Németország 43:45), és így a hatodik helyen végeztek. 
 
Férfi kardozóink az oroszok elleni presztízscsatát vívták a négy közé kerülésért. A mérkőzés első harmada után átvettük a vezetést, és az utolsó körre öt tusos előnnyel fordultunk. Azonban az ellenfél fordítani tudott, és végül nagy küzdelem után 45:41-re győzött. A magyar válogatott ezt követően előbb Grúziát (45:44), majd Németországot (45:42) verte meg, és ezzel az ötödik helyen zárt. 
 
Ezzel véget ért az U23-as Európa-bajnokság, melyen a legjobb eredményt a férfi párbajtőrcsapat érte el, amely ezüstérmet szerzett. 
 
Eredmények. U23-as Európa-bajnokság, Vicenza.
Női párbajtőrcsapat, 10 induló. Negyeddöntő: Magyarország-Románia 42:45 (Várnai +1, Budai 0, Szabó -4).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Spanyolország 45:38 (Budai +5, Várnai +1, Szabó +1).
Az 5. helyért: Magyarország-Németország 43:45 (Budai 0, Szabó 0, Várnai -2).
Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Oroszország, 3. Lengyelország, …6. Magyarország (Budai Dorina, Mészáros Nóra, Szabó Laura, Várnai Vivien).
 
Férfi kardcsapat, 10 induló. Negyeddöntő: Magyarország-Oroszország 41:45 (Ravasz +1, Csaba -2, Singer -3).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Grúzia 45:44 (Csaba +5, Ravasz -2, Singer -2).
Az 5. helyért: Magyarország-Németország 45:42 (Ravasz +3, Singer +1, Csaba -1).

Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Fehéroroszország, 3. Olaszország, …5. Magyarország (Csaba Márton Bence, Habony Viktor, Ravasz Etele, Singer Martin). 

2015. április 26.

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM