Hír

Diákolimpia 2020 információk és nevezések

  • 2020.02.17

A korábbi évek nagy létszámaira való tekintettel az idei tanévtől regionális fordulót rendezünk az Országos Döntő előtt. További részletek a bejegyzésben és a versenykiírásokban.

Kedves Sportolók!
Kedves Érdeklődők!

Az elmúlt években az Országos Sulivívó Találkozó és az azzal párhuzamosan megszervezett Országos Diákolimpia több szempontból is óriási siker. A többek között toborzó jellegű iskolai vívás rendszere túlnőtte az eddigi kereteket. A már három alkalommal megrendezett Országos Diákolimpia A és B kategóriája pedig olyan indulólétszámokat mutatott (különösen a 2019-es évben), ami indokolja, hogy a Diákolimpia versenyrendszerében változtatásokat hajtsunk végre.

A Diákolimpia estében a nevezési létszámok alátámasztják, hogy az egy versenyhétvégi rendezést tekintve – még közel 70 páston is – a határait feszegeti a rendezvény. Éppen ezért a versenyrendszer átalakításra szorul és regionális selejtező versenyek megrendezése szükséges, melynek az MVSZ elnökségének döntése szerint az alábbi formában valósulnak meg.

Két pilléren nyugvó versenyrendszer

1. Regionális versenyek

Három regionális verseny megrendezése szükséges:

  • Keleti országrész
  • Nyugati országrész
  • Budapest és Pest megye

2. Országos döntő 

A már megszokott menetrend szerint, a regionális versenyekről továbbjutók részvételével. Az első napon a sulivívó találkozó ügyességi versenye és a B kategóriás Diákolimpia, második   napon az A kategória egyéni versenyei, harmadnap pedig az A kategória   csapatversenyei. B kategóriában továbbra sem rendezünk csapatversenyt.

A selejtezős versenyek beiktatásával célunk, hogy növelni tudjuk a résztvevők számát, hiszen a területi küzdelmekre minden bizonnyal többen látogatnak el. Mindemellett az előversenyek megszűrik a mezőnyt, az országos döntőn sokkal homogénebb tudásszintű vívók lépnek pástra, ami növeli a verseny színvonalát és rangját, ott már tényleg a legjobbak küzdenek meg az érmekért.

Regionális versenyek helyszínei

Az MVSZ a regionális versenyek esetében pályázatot írt ki, melyek alapján az elnökség az alábbi helyszínek mellett döntött.

RégióKardTőrPárbajtőr
Keleti országrészDebrecenSzegedSzolnok
Nyugati országrészNagykanizsaZalaegerszegPécs
Budapest és Pest megyeUTETörekvésBHSE


Nevezés és nevezési díjak

A nevezés kizárólag az MDSZ online nevezési rendszerén keresztül történhet, ebben a kérdésben továbbra sincs lehetőség egyéb, a sportág számára egyszerűbb megoldásokra. Nevezni egyszer kell, a regionális versenyre, az országos döntőn való részvétel a regionális versenyről történő továbbjutással válik érvényessé.

Nevezni továbbra is az oktatási intézmény tudja a versenyzőket a versenyt megelőző nap éjfélig! Kérünk mindenkit, hogy a pontos nevezés érdekében legyenek az oktatási intézmények segítségére.

A Diákolimpia általános versenykiírása szerint a versenyen való részvétel lehet nevezési díjhoz kötött, melynek összege továbbra is 2500.- Ft.

A nevezések a Magyar Diáksport Szövetség oldalán az alábbi linken ellenőrizhetők.

https://nevezes.diakolimpia.hu/

A nevezések megtekintése ikonra kattintva, a vívás versenykiírás kiválasztásával lehetőség nyílik a különböző fegyvernemek, korosztályok szűrésére, így a nevezések megléte könnyen ellenőrizhető. Kérünk mindenkit, hogy a nevezés tényéről mindenképpen győződjenek meg.

Versenykiírások

A versenykiírásokat az MVSZ már közzétette, illetve a Magyar Diáksport Szövetség is megküldte a megyei szervezetinek, így azok elérhetők az oktatási intézmények számára. 

Időpontok és helyszínek

A regionális versenyek időpontjai és helyszínei az MVSZ honlapján elérhető versenykiírások szerint.

Az országos döntő időpontja: még nem végleges

Helyszíne:

BOK Sportcsarnok (volt SYMA csarnok) 1146 Budapest, Dózsa György út 1.

Lebonyolítás

Mind a regionális versenyeken, mind az Országos Döntőn egykörös csoportforduló. A csoportmérkőzéseket 5 tusra, a direkt tábla mérkőzéseit az I., II., III. korcsoportokban 10 tusra, a IV., V., VI. korcsoportokban 15 tusra vívják.

Országos döntőre való továbbjutás

  • Keleti országrész 1-8. helyezettek
  • Nyugati országrész 1-8. helyezettek
  • Budapest és Pest megye 1-20. helyezettek


Amennyiben kérdés merül fel, forduljanak hozzánk bizalommal!
Jó felkészülés és eredményes versenyzést kívánunk!


Üdvözlettel:
MVSZ Iroda



További híreink

Aktuális

Hétvégi "dicsőséglista". Ezüstöt nyert junior női párbajtőrcsapatunk a dijoni Vk-n. A magyar kerekesszékes válogatott 2 arany-, 1 ezüst- és 5 bronzéremmel zárta az egri Világkupát, gratulálunk!

Eseménynaptár

X

Támogatóink