Egy csöndesebb nap a teremben, hangosabb a városban

febr 26, 2014 | Archív

Az első két napi remek szereplés után a harmadikon nem jutott a legjobb nyolc közé magyar vívó a jeruzsálemi kadet Európa-bajnokság női párbajtőr, illetve férfi kard versenyében.

Az első két napi remek szereplés után a harmadikon nem jutott a legjobb nyolc közé magyar vívó a jeruzsálemi kadet Európa-bajnokság női párbajtőr, illetve férfi kard versenyében. Ugyanakkor a magyar szempontból csöndesebb nap mellett a városban zajosabb volt az élet, személyi sérülésektől sem mentes tüntetés zajlott, természetesen küldöttségünk valamennyi tagja távol maradt az eseményektől.

A kadet női párbajtőrözők és a kadet férfi kardozók versenyével folytatódott kedden a jeruzsálemi Európa-bajnokság. Ám mielőtt belmerülnénk a nap eseményeibe, nézzük meg, miként is telik a magyarok egy-egy napja a valóban egzotikus helyszínen. Vegyük példaként Németh Kálmán masszőrt – ha már a sabbat lift kapcsán korábban szóba került a neve -, miként múlatja idejét irigylésre méltóan Jeruzsálemben. Szóval.

 

Reggel hétkor ébresztő az átlagos, három csillagos szállodában. Gyors reggeli – melyben ugye húsételek nincsenek -, majd a nyolc órás busszal irány a helyszín. Ott kezdődik a munka, egy versenynapon átlagosan nyolc-tíz magyar versenyző “kezelése”. A versenyek reggel kilenctől tartanak este fél kilencig. Szünet nélkül. Közben, ha megéhezik, vehet szendvicset vagy hotdogot, más étel ugyanis nem kapható a verseny színhelyén. Üzlet, kávézó a környéken sehol, a csarnok – fogalmazzunk finoman – nem a turisták által látogatott negyedek közelében fekszik… Este kilenc körül újra buszra száll, és ha siet, még melegítőben eléri a vacsorát, amit fél tízig szolgálnak fel. Tíz körül már vége is a napnak, és ha átöltözik, akkor éjjel fél 11 felé felülhet a villamosra, amely elviszi újabb harminc perc alatt a belvárosba. 
 
Ugye, milyen vidám…? Nagyjából hasonló a napirendje versenyzőnek, edzőnek, vezetőnek, úgyhogy kéretik csak azért irigykedni, hogy valaki a magyar válogatott színeiben eljut az Európa-bajnokságra, a helyszín, illetve a napirend okán ez kevésbé szükséges… Ja, és még egy “apróság”. Jeruzsálem óvárosában kedden tüntettek a palesztinok, majd a helyi rendőrség beavatkozását követően egy laza csata alakult ki a felek között petárda és kövek kontra könnygáz és hanggránát felállásban. Az eredmény két súlyos és tucatnyi könnyű sérült. Nesze neked turizmus meg szabadidő, viszont a haditudósítóknak irány a Siratófal… 
 
De térjünk vissza a Malha Sport Centerbe, ahol a délelőtt felemásra sikeredett. A női párbajtőrözők versenyén a csoportmérkőzéseket követő első körben megfeleződött a mieink száma. Ladányi Nellinek nem sok sansza volt román ellenfelével szemben, Balog Alexandrának viszont lett volna esélye valamit törleszeteni a 150 éves török uralommal szemben, ám ez nem sikerült. Nagy Kinga izgalmas és fordulatos asszóban jutott a legjobb 32 közé, míg Molnár Petrának ugyanez gyorsan és sallangmentesen sikerült finn nyelvtestvérünk ellenében.
 
A következő körben Nagy Kinga nyolc percig nagyszerűen vívott az orosz Filinával, 11:6-ra elhúzott. Csakhogy a hátralévő egy percben az orosz lány oroszlánként küzdött, előbb egyenlített, majd a hosszabbításban egy erősen vitatható tussal kikapott Kinga. Az utolsó remény Molnár Petrában volt, aki viszont hátrányból próbált egyenlíteni a svájci Spiegelburg ellenében – sikertelenül. Ezzel a fegyvernem sajnos be is fejezte a napot, nem sikerült a 16 közé jutás, lehetett szurkolni a férfi kardozóknak. 
 
E fegyvernemben a hagyományokkal ellentétben a szezon eddigi korosztályos versenyein nem sok babér termett a magyaroknak, gondoltuk, majd itt lehet bizonyítani. A csoportmérkőzések alapján a versenyzők – ha így is gondolták – ezt nem tudták megvalósítani. Fogalmazzunk ezúttal is visszafogottan: nagy elődjeink csóválták volna a fejüket a látottak alapján. Galgóczy Tamás rögtön kiesett, Darkó Botond pedig egyetlen győzelemmel, utolsóként élte túl a kört, majd egy 15:14-es sikerrel verekedte tovább magát a 32-ig. Ott viszont sem neki, sem Mészáros Balázsnak nem volt reális esélye a továbblépésre. Ez egyedül Dobó Istvánnak sikerült, aki egy harcos győzelmet aratott, ám a nyolcaddöntőben az orosz Lohanov jobbnak bizonyult nála. 
 
Ezzel erre a napra nekünk, magyaroknak ennyi jutott, szerdán a csapatversenyekkel folytatódik az Európa-bajnokság.
 
Eredmények. Kadet női párbajtőr Európa-bajnokság, 80 induló. A csoportmérkőzéseken: Molnár Petra 4 győzelem/2 vereség, Nagy Kinga 3/2, Balog Alexandra 3/3, Ladányi Nelli 2/3.
A legjobb 64 között: Molnár-Mikkila (finn) 15:, Nagy-Sztepanyan (ukrán) 15:13, Ladányi-Predescu (román) 7:15, Balog-Ozturkmen (török) 13:15.
A legjobb 32 között: Nagy-Filina (orosz) 12:13, Molnár-Spiegelburg (svájci) 10:12.
Végeredmény: 1. Klisztunova (fehérorosz), 2. Bozza (olasz), 3. Depanian (francia) és Isola (olasz), …24. Molnár Petra, …26. Nagy Kinga, …44. Balog Alexandra, …52. Ladányi Nelli.
 
Kadet férfi kard Európa-bajnokság, 50 induló. A csoportmérkőzéseken: Dobó István 4 győzelem/1 vereség, Mészáros Balázs 3/3, Darkó Botond 1/3, Galgóczy Tamás 1/4 (kiesett).
A legjobb 64 között: Darkó-Maxwell (brit) 15:14.
A legjobb 32 között: Dobó-Dubarry (francia) 15:13, Mészáros-Iljin (orosz) 7:15, Darkó-Soler (francia) 11:15.
Nyolcaddöntő: Dobó-Lohanov (orosz) 11:15.

Végeredmény: 1. Riccardi (olasz), 2. Giakumatosz (görög), 3. Lohanov (orosz) és Soler (francia), …12. Dobó István, …25. Mészáros Balázs, …32. Darkó Botond, …41. Galgóczy Tamás. 

2014. február 25.

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM