Elrepült az első csoport

júl 12, 2018 | Archív

Három női párbajtőrözőnk és Kovács Iván vezetőedző elrepült Kínába, a pontosan egy hét múlva kezdődő világbajnokságra. A legnagyobb magyar csoport majd vasárnap követi őket.

Budai Dorina, Kun Anna és Szabó Réka, valamint Kovács Iván vezetőedző szeda este Párizson keresztül Nankingba repült, és onnan vonatozik majd át Vuhsziba, a július 19-én kezdődő világbajnokságra. Női párbajtőrözőink – az egyéni versenyen kiemelt, és később utazó riói olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese kivételével – a kínai válogatottal közösen fejezi majd be a felkészülését a vb-re. Ezzel ők az elsők, akik elrepültek a távoli helyszínre, a magyar küldöttség több részletben követi majd a női párbajtőrözőket, a legnagyobb létszámú csoport vasárnap indul Budapestről. 

Kovács Iván, Budai Dorina, Kun Anna és Szabó Réka szelfije a Párizs-Nanking járat indulása előtt készült – jó utat, sok sikert!

Kovács Iván vezetőedzőtől az elutazás előtt kérdeztük telefonon, hogy miként alakult és alakul a fegyvernem felkészülése. “Az én kérésem volt a szövetség felé, hogy egy héttel a kezdés előtt Ázsiába érkezhessünk. Több versenyünk is volt az elmúlt években Kínában, és az átállás a hagyományos módon – azaz két nappal a viadal előtti érkezéskor – sosem sikerült. Emesének is bejött az olimpia előtt, hogy az utolsó hetet már Amerikában töltötte, most mi is így teszünk, ráadsául az utolsó napokban a nagyon erős kínaiakkal készülhetünk együtt. Egyébként minden rendben, nagyon nehéz dolgunk lesz csapatban a világbajnokságon, de képesnek tartom ezt a válogatottat akár a bravúros szereplésre is.” 

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM