Hír

Emléktábla Kulcsár Győző tiszteletére

  • 2018.11.27

Az olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Kulcsár Győző tiszteletére avattak emléktáblát pénteken az olaszországi Vercelliben, ahol a Mester közel másfél évtizedig élt és dolgozott.

Forrás: olimpia.hu

 Az ünnepségen beszédet mondott Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is. A fekete gránittáblát a Külgazdasági és Külügyminisztérium valamint a Magyar Olimpiai Bizottság közösen állította a vercelli vívóterem falán. Az épületet olyan építész tervezte, aki maga is vívó volt: Franco Bertinetti Helsinkiben és Melbourne-ben nyert olimpiai bajnokságot. A magyar delegáció tagja volt a sportvezető mellett többek közt a minisztérium államtitkára, Menczer Tamás és Iglói Nagy István főosztályvezető is. A magyar küldöttséget Milánóban Csiszár Jenő főkonzul, Vercelliben Maura Forte polgármester fogadta. A pénteki látogatás során Torinóban Juventus stadion- és múzeumlátogatás, valamint a klub vezetőinek részvételével sportdiplomáciai találkozó is szerepelt a programban. 

A vercelli táblaavatás alkalmával Kulcsár Krisztián és Menczer Tamás mellett a város polgármestere, valamint a helyi vívószervezet nevében Andrea Uga, továbbá Giorgio Scarso, az Olasz Vívós Sövetség elnöke méltatta a mestert.

Kulcsár Krisztián arról beszélt, hogy nagybátyja 46 évesen új szakmát választott; 1986 és 2001 között élt Vercelliben. Új országba költözött, új egzisztenciát teremtett. Szerették, sikereket ért el. Beilleszkedik, de a hazáját sem felejtette el soha. "Kulcsár Győző az egyetemleges vívósport meghatározó alakja. Már versenyzőként a csúcsra jutott. Különleges egyéniség volt edzőként és sportvezetőként is."

A MOB elnöke - aki Kulcsár Győző unokaöccseként, tanítványaként szintén élt az olasz városban - olaszul az mondta: "Giorgio Scarso, a nemzetközi szövetség boardjának tagja úgy konferált fel, mint egy olasz barátot. Én harminc éve jöttem el Vercelliből. Most visszajöttem, és a család tagja vagyok, itthon érzem magam. Ezt a családot kaptam örökségül Kulcsár Győzőtől. Vercellitől az olasz kultúrát, nyelvet örököltem."

"Mi magyarok és olaszok nagyon hasonlóak vagyunk, mindkét nemzet büszkén emlékszik hőseire, büszkék a történelmükre és természetesen a sportbeli eredményeikre is. Éppen ezért a magyarok és az olaszok nagyon jó barátságban vannak, ide Vercellibe is barátként jöttek a magyarok, és hálásak azért, hogy ebben az olasz kisvárosban megőrzik Kulcsár Győző emlékét" - mondta Menczer Tamás.





További híreink

Aktuális

Szép volt, fiatalok! A heraklioni párbajtőr Vk-t Nagy Dávid nyerte, Andrásfi Tibi harmadik, Koch Máté hatodik. A burgosi női párbajtőr Vk-n Muhari Eszti ötödik, a hallei kadet tőr európai körversenyen Szemes Gergő második, Makk Domonkos nyolcadik lett!

Eseménynaptár

X