Hír

Ezüstszavak a férfi kardozóktól

  • 2019.06.22

Értékesnek tartják az ezüstöt a férfi kardcsapat tagjai, majd örülni is fognak neki, és nem a bíráskodásra fogják a vereséget, bár azért megjegyzik. Nyilatkoznak az ezüstérmesek, és a válogatott edző.

Decsi András válogatott edző: “Nem szeretnék a bíráskodással foglalkozni. Ha az egész napot, és a végeredményt nézzük, akkor nagyon elégedett vagyok ezzel az ezüstéremmel, és a mutatott vívással is. Természetesen ez a kezdés az olimpiai kvalifikáció szempontjából sokat ér, jó a pozíciónk. Sajnálom a döntőben azt a hullámvölgyet, azon fogunk dolgozni, hogy ez legközelebb ne forduljon elő. Szeretném megköszönni valamennyi versenyzőnek, mester kollégáimnak, a szakembereknek és a szövetségnek a segítségét, minden feltételünk adott ahhoz, hogy legalább ilyen jól szerepeljünk Budapesten is!”

Az ezüstérmesek, és az éremkovácsok. Fent: Bodnár József, Neuhold Sándor, Decsi István, Decsi András. Lent: Gémesi Csanád, Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Szamtári András. (A képről hiányzik: Gárdos Gábor és Navarrete József.)

Szilágyi Áron: “Ma valahogy bal lábbal keltem fel. A döntőig nem éreztem a vívást, ugyanakkor nagyon jó érzés volt, hogy a társaim ilyen tökéletesen megoldották a feladatot. A döntő különleges volt, szeretek Wagnerrel vívni (a németek befejező embere - a szerk.), ha megérzem a ritmusát, de túl nagy volt a hátrány. Két dolgot azért szeretnék megjegyezni. A németek ezt a versenyt csak hazai páston tudták megnyerni, és az utolsó találat együttes volt. Ám véletlenül sem akarom erre fogni a vereséget!”

Szatmári András: “Nehéz néhány perccel egy így elvesztett döntő után örülni az ezüstéremnek, holott tudom, hogy az igen értékes. Egységes, erős és jó csapatunk van, és nagyon örülök, hogy ilyen simán bejutottunk a döntőbe. Furcsa, hullámzó meccs volt a németek elleni, és kár, hogy marad bennünk rossz érzés az utolsó ítélet kapcsán. Ugyanakkor tudjuk, hogy a közepét rontottuk el…”

Gémesi Csanád: “Ezúttal is nagyon együtt volt a csapatunk, és ez roppant jó érzés. A döntő közepét elszúrtuk, ott a németek vérszemet kaptak, feljavultak, mi pedig visszaestünk. Kilenc asszót vívtam, abból az első nyolccal elégedett vagyok, de az utolsó miatt összességében mégsincsenek egyértelműen pozitív érzéseim. Ugyanakkor az ezüstérem szép eredmény!”

Decsi Tamás: “Majdnem megvédtük az Európa-bajnoki címünket, és azt hiszem, ez nagyszerű eredmény. Áron kis híján csodát tett a végén, és ki tudja, mi lett volna a befejezés, ha 43:44-nél helyes ítélet születik. Dolgozunk tovább, haza se jövünk Düsseldorfból, hanem ausztriai magaslati edzőtáborba utazunk. A pesti vb-n szeretnénk legalább ilyen jól szerepelni.”



További híreink

Aktuális

Sikeres magyar kadet hétvége! A gödöllői kard európai körversenyen Battai Sugár és a női csapat ezüstérmet nyert. A hasonló budapesti párbajtőr víkenden Szarvas Rita és a férfi csapat lett harmadik. Hatalmas mezőnyök, szép sikerek, gratulálunk!

Eseménynaptár

X

Támogatóink