Hír

Hölgyeink értékes sikere

  • 2020.05.03

Három veterán vívónk is megnyerte az európai szövetség összetett körversenyét. Győztesek: Bernát Andrea (női tőr, V1), Fellegi Ildikó (női tőr, V3), Hoffmann Ibolya (női párbajtőr, V3).

Az Európai Veterán Vívó Szövetség tavaly hirdette meg először négy fordulóból álló körversenyét, melybe az Európa-bajnokság is tartozott. A sorozat első viadalát, még tavaly szeptemberben, Magyarország rendezte meg. Az összetett győztes az Év Veterán Vívója címet nyeri el saját korosztályában. 

Hoffmann Ibolya (fent), illetve Bernát Andrea (lent, Czeglédy Edina mellette) az Európa-bajnoki dobogón.

A koronavírus-járvány miatt a pontversenyt május 1-jével lezárták, és az addigi eredmények alapján hirdettek eredményt. Ennek alapján három magyar vívó nyerte el a kitüntető címet. Bernát Andrea és Fellegi Ildikó női tőrben végzett az élen, +40, illetve +60-as korosztályban, míg Hoffmann Ibolya női párbajtőrben, a +60-as korosztályban nyerte meg a pontversenyt.


Gratulálunk a hölgyeknek!



További híreink

Aktuális

Újraindul a vívóélet az országban! Az egyesületek megkezdték az edzéseket, és júniustól lehetőség van a válogatott edzésekre is a Nemzeti Sportcsarnokban! Versenyeket várhatóan szeptembertől rendez majd a Magyar Vívó Szövetség! Hajrá, magyar vívás!

Eseménynaptár

X

Támogatóink