Hír

Hatodik és nyolcadik helyezés csapatban

  • 2019.07.07

A nápolyi Universiade csapatversenyein a kardozók (Kossuth Bálint, Kovács István, Péch Miklós) a 6., a női párbajtőrözők (Csonka Valéria, Gonda Borbála, Várnai Vivien) a 8. helyen zártak.

Ilyen közel még egyszer sem jártak vívóink az esetleges éremhez a nápolyi Universiadén, mint a csapatversenyek első napján. A férfi kardcsapat (Bellovicz Gábor, Kossuth Bálint, Kovács István, Péch Miklós) előbb a nyolcaddöntőben egy kínkeserves 45:43-mal búcsúztatta Thaiföldet, majd Románia következett a négy közé jutásért. A mieink gyakorlatilag végig vezettek, Kossuth Bálint kiemelkedően vívott, ám ezúttal kicsit magára maradt, sajnos, a társak nem tudták megőrizni az előnyt, a vége 43:45 lett. Az Universiade vívóversenyeinek kissé furcsa szabályzata alapján a folytatásban nem kellett vívni, így az egyéni helyezésszámok alapján a 6. helyen végzett a csapat.

A nap másik versenyszámában a női párbajtőrözők léptek pástra. A mieink (Csonka Valéria, Gólya Fruzsina, Gonda Borbála, Várnai Vivien) tulajdonképpen a várakozásnak megfelelően szerepeltek. Először, a nyolcaddöntőben sikerült 45:41-re legyőzni Svájcot. A negyeddöntős folytatásban viszont alulmaradtak 40:26-ra a favoritnak számító olaszok ellen, és ezzel a nyolcadik helyen végeztek. 

Az Universiade hétfőn a férfi párbajtőrcsapatok és a női tőrcsapatok versenyével folytatódik. Hajrá, magyarok!

Kamuti Jenő, a Magyar Vívó Szövetség alelnöke, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke adta át a férfi kard csapatverseny érmeit. Kamuti Jenő hatvan évvel ezelőtt, a torinói első Universiadén nyert tőrben aranyérmet.

Eredmények. Universiade, Nápoly.

Férfi krdcsapat, 18 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Thaiföld 45:43 (Kossuth +6, Kovács -1, Péch -3).

Negyeddöntő: Magyarország-Románia 43:45 (Kossuth +10, Kovács -6, Péch -6).

Végeredmény: 1. Korea, 2. Németország, 3. Franciaország, …6. Magyarország (Bellovicz Gábor, Kossuth Bálint, Kovács István, Péch Miklós)


Női párbajtőrcsapat, 18 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Svájc 45:41 (Csonka +5, Várnai +4, Gonda -5).

Negyeddöntő: Magyarország-Olaszország 26:40 (Csonka -1, Várnai -5, Gonda -8).

Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Olaszország, 3. Lengyelország, …8. Magyarország (Csonka Valéria, Gólya Fruzsina, Gonda Borbála, Várnai Vivien).



További híreink

Aktuális

Sikeres magyar kadet hétvége! A gödöllői kard európai körversenyen Battai Sugár és a női csapat ezüstérmet nyert. A hasonló budapesti párbajtőr víkenden Szarvas Rita és a férfi csapat lett harmadik. Hatalmas mezőnyök, szép sikerek, gratulálunk!

Eseménynaptár

X

Támogatóink