Helyezések a csapatverseny nyitónapján

jún 19, 2018 | Archív

Az újvidéki Európa-bajnokság csapatversenyeinek nyitányán a női kardozók (Katona, László, Márton, Pusztai) hetedikek, a férfi tőrözők (Dósa, Frűhauf, Mészáros, Németh) kilencedikek lettek.

Helyszíni tudósításunk a Volánbusz Zrt. támogatásával készült:

Második szakaszába lépett az Európa-bajnokság Újvidéken, kedden elkezdődtek a csapatversenyek. A hétfői “balszerencsehullám”, a folyamatos egytusos vereségek azonban továbbra sem kerülték el a mieinket – legalábbis a délelőtt folyamán. Az ember tényleg nehezen találja a szavakat férfi tőrözőink teljesítménye folytán. Valamiért ugyanis semmi sem akar összejönni ebben a szakágban – pedig ezúttal tényleg jól vívtak. Csak hát más dolog a szakmai értékelés, és más az eredmény…

Kilencedik helyen zárt férfi tőrcsapatunk: Németh András, Mészáros Tamás, Frűhauf Benjámin, Dósa Dániel és Érsek Zsolt vezetőedző.

Történt, hogy a nyolcaddöntőben a magyarok (Dósa Dániel, Frűhauf Benjámin, Mészáros Tamás, Németh András) a jóval esélyesebb Nagy-Britanniát kapták ellenfélül. A britek akkor is favoritnak számítottak, ha legjobbjuk, a legutóbbi GP-győztes Kruse nem indult. Ő ugyanis az egyéni után hazautazott, mivel a helyi olimpiai bizottság a riói kvalifikáció banánhéjon múló elszalasztása óta nem támogatja a szakágot. És a jelek szerint Kruse-nak a nemzeti színeknél a pénztárcája (vagy az elve…) fontosabb. De legyen ez az ő bajuk, és sokáig úgy tűnt, bajuk is lesz… Fiatal csapatunk – különösen Németh András – remekelt, Dósa Dani a második körben nagyon fontos asszó után vette át a vezetést, és Frűhauf Beni sem vívott megilletődötten. Így aztán az utolsó csörtére 39:33-as előnynél állt fel Dani, és az angolok legjobbja, Davis. Az ellenfél egyre jobban és jobban zárkózott, ám tizenegy másodperccel a vége előtt, 43:41-re még nálunk volt az előny. Aztán megint jött az elátkozott “újvidéki forgatókönyv”… Davis a rövid idő alatt egyenlített, a hosszabbításban meg bevitte a győztes tust, 43:44. Így aztán hiába a válogatott társak által meccs után kijáró, elismerő taps, a folytatás megint csak a 9-12. helyért következett… Dicséret érte tőrözőinknek: a következő két mérkőzés végeredményéhez kétség sem férhetett. Előbb Belgiumot 45:28-ra, majd Dániát 45:32-re verték Dósa Daniék, és ezzel a kilencedik helyen végeztek, ám a brit meccs okán a hiányérzet bizony bennünk maradt.

  1. Hetedik lett a női kardcsapat: Katona Renáta, László Luca, Pusztai Liza és Márton Anna.

Nem éreztük sokkal jobban magunkat a női kardozók negyeddöntőjét követően sem, elvégre ott ugyancsak egy elszalasztott lehetőségről beszéltünk Ukrajnával szemben. Két körön keresztül ugyanis magyar szempontból minden a legnagyobb rendben alakult. Pusztai Liza veresége az egyéni világbajnok, világranglistát vezető Harlan ellen belefért, aztán Márton Panka rögtön fordított, és amikor a meccs közepén Katona Renáta nagyszerű vívással legyőzte Harlant, okkal bízhattunk a sikerben. Hat asszó után 30:24-re vezettünk, és Reni meccse után is 35:30-at mutatott az eredményjelző. Lizának viszont ezúttal nem ment. 17 esztendősen nem érheti szemrehányás, ám az előny elment, és Harlan ellen 39:40 után már nem sok esélye volt Pankának (41:45). A folytatásban, az 5-8. helyért aztán következett egy egytusos vereség, két napon belül a hetedik… És a mieink gyakorlatilag lekopírozták az ukránok elleni negyeddöntőt… Öt asszó után 25:18 volt az előny, és nem tűnt úgy, hogy ebből bármi baj lehetne. Hét meccs után 35:33 volt ide, ám ugyanúgy, mint nagyjából másfél órával korábban, az utolsó meccs nem sikerült, ezúttal Reninek. A végén Panka még 44:43-ra vezetett, ám ismét jött az “újvidéki átok”, a vége 45:44 lett – a lengyeleknek. A nap befejező meccsét a németekkel vívtuk, ahol a végig vezetett mérkőzést sikerült befejezni, és a 45:34 végül a hetedik helyezést jelentette. 

A végére azért egy jó hír: szerdán a férfi párbajtőrözők és a női tőrözők csapatversenye következik, és ezúttal a sorsolás a lehetőségekhez képest mindkét fegyvernemben jól alakult. Úgyhogy, hajrá, magyarok!

Eredmények. Európa-bajnokság, Újvidék.

Férfi tőrcsapat, 15 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Nagy-Britannia 43:44 (Németh +4, Frűhauf -2, Dósa -3).

A 9-12. helyért: Magyarország-Belgium 45:28 (Dósa +9, Németh +5, Frűhauf +3).

A 9. helyért: Magyarország-Dánia 45:32 (Frűhauf +7, Németh +3, Dósa +3).

Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Olaszország, 3. Lengyelország, …9. Magyarország (Dósa Dániel, Frűhauf Benjámin, Mészáros Tamás, Németh András).

Női kardcsapat, 13 induló. Nyolcaddöntő: Magyarorzág-Szerbia 45:12 (Pusztai +12, Márton +11, Katona +6, László +4).

Negyeddöntő: Magyarország-Ukrajna 41:45 (Márton +3, Katona +2, Pusztai -9).

Az 5-8. helyért: Magyarország-Lengyelország 44:45 (Márton +3, Pusztai +1, Katona -5).

A 7. helyért: Magyarország-Németország 45:34 (Márton +12, Katona +1, Pusztai 0, László -2).

Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Ukrajna, 3. Franciaország, …7. Magyarország (Katona Renáta, László Luca, Márton Anna, Pusztai Liza). 

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM