Jól kigrúztak velünk!

jún 19, 2019 | Hírek

Szatmári András nyolcadik helyével értek véget számunkra az Európa-bajnokság egyéni versenyei. Világbajnokunk a nyolcaddöntőben Szilágyi Áronnal találkozott, ennél lehetett volna több szerencsénk is…

Munkatársunk helyszíni jelentése: 

Amikor eljutott a legjobb tizenhatig a férfi kard egyéni verseny mezőnye a düsseldorfi Európa-bajnokságon, akkor vegyes érzelmeink voltak. Egyrészt sajnáltuk, hogy a negyedik magyar, Gémesi Csanád nem jutott el idáig, szoros meccsen kapott ki 15:13-ra a német Hüberstől. Másfelől örültünk, mert a másik három vívónk ott volt a nyolcaddöntőben. Gyorsan tegyük hozzá: nem is akármilyen úton, de erről majd később… Viszont az is kiderült, Decsi Tamás, Szilágyi Áron és Szatmári András egyazon negyedbe került, azaz a legjobb négy közé hármójuk közül csak egy juthatott. Volna. Volt ugyanis a negyedben még egy vívó, bizonyos Szandro Bazadze. A grúz fiatalember és mestere pedig minden számításunkat keresztülhúzta, mondhatni jól kiszúrtak, illetve jól kigrúztak velünk…!

Szatmári András szoros meccsen múlta felül a francia Anstettet.

De kezdjük az elejéről! A három magyar a 32-es táblán egyaránt rangos ellenfelet búcsúztatott. Decsi Tomi a fiatal orosz válogatott Lohanovot oktatta 15:10-re (volt már 11:2 is…), Szatmári Andris a korábbi Európa-bajnok francia Anstettet győzte le szoros meccsen 15:13-ra, az olimpiai bajnokok sokadik csatájában pedig ismét Szilágyi Áron bizonyult jobbnak az olasz Montanónál (15:9). Így jutottunk el a nyolcaddöntőig, ahol először Tomi állíthatta volna meg a grúzt. Nem volt sok esélye, a rendkívül harcias, nagyon jó fizikai képességekkel bíró fiatalember az elején elhúzott, és 15:8 lett a meccs vége. Ezt követte a Szilágyi-Szatmári kardklasszikus. Amit bármikor elnéznénk örömmel, de az Eb nyolcaddöntőjében kicsit korainak éreztük ezt a magyar-magyar “kardcsemegét”…

Ezúttal a rendkívül sportszerű Szilágyi Áron gratulált Szatmári Andrásnak.

Két klasszisunk nagyszerű, fordulatos és sportszerű meccset vívott. Az elején Andris remekelt, 8:3-ra elhúzott, a szünet után pedig Áron jött fel tusról tusra – ugyancsak látványos, káprázatos találatokkal. “Természetesen” kétszeres olimpiai bajnokunk 14:14-nél beérte világbajnokunkat, így egyetlen találat döntött. Andris kockáztatott, bejött neki, majd Áron rendkívül sportszerűen bemondta az utolsó tust… Eddig rendben is lettünk volna, csakhogy negyed órával később, a negyeddöntőben megint jött Bazadze… Szatmári András ugyan nagyobb küzdelemre kényszerítette őt, de 5:5 után meglépett, és innen már nem is vett vissza a lendületből. A vége 10:15 lett, ami azt jelentette, hogy a magyar vívó a nyolcadik helyen végzett. Gratulálunk neki, és mesterének, Gárdos Gábornak!

“Felemás érzéseim vannak!” – kezdte a nyilatkozatát az MTK kardozója. “Egyfelől nagyon bánt, hogy nem éreztem meg a grúz ellen a ritmust, szerettem volna érmet nyerni! Majdnem három hónapig alig edzettem a combsérülésem miatt, most fizikálisan, de elsősorban fejben elfáradtam. Talán Áron asszója után egy kicsivel több pihenő segíthetett volna… Viszont sok pozitívuma is akadt a napnak. Végre nem éreztem, hogy fáj a lábam! Még sosem jutottam Európa-bajnokságon a legjobb nyolc közé, ráadásul most győztem le Áront először nemzetközi versenyen. Hadd köszönjem ez úton is meg neki, hogy bemondta az utolsó tust, ezzel is bizonyítva, hogy mekkora sportember. Most van két teljes napom arra, hogy ismét százszázalékos állapotba kerüljek, mindent meg fogok tenni azért, hogy csapatban jól szerepeljünk!”

Női párbajtőrben a bravúr határán voltunk – köszönhetően Budai Dorinának, de az i-re a pontot nem tudta feltenni. A Honvéd 27 éves versenyzője – a többiekhez hasonlóan – magabiztosan lépett tovább csoportjából. Utána pedig legyőzte a nagyon erős észt válogatott felét. Persze, külön-külön… A 64 között a még nála is magasabb Lehis ellen kezdett. Szinte végig fej-fej mellett haladtak, egyáltalán nem volt meglepő, hogy hosszabbításba torkollott a mérkőzés. A befejezés Dorinának sikerült, és ezzel máris következhetett az újabb balti vívó. Aki ráadásul még komolyabb riválisnak tűnt. Beljajeva nyert már egyéni világbajnokságot – éppen 2013-ban, Budapesten… -, végzett a világranglista élén, most pedig táblaegyesként került szembe a magyarral. 

Budai Dorina két, nagyon értékes győzelemmel jutott a legjobb 16 közé.

Hogy aztán tulajdonképpen sima vereséget szenvedjen… Dorina nagyszerűen kezdett, 7:2-re is vezetett! Az észt világbajnok természetesen nem adta fel, és a meccs hajrájában 13:11-re feljött. Ekkor Dorina előbb adott egy nagyon fontos tust, majd szúrt egy nagyon okos együttest, ezzel 15:12-re nyert, és a nyolcaddöntőbe jutott. A bravúrt azonban nem követte újabb. A nyolcért a nagyon jó napot kifogó lengyel Trzebinska nem sok esélyt  hagyott neki – 15:6-ra nyert. A 16 közé jutás így is dicséretes, pláne annak tükrében, hogy kiknél bizonyult jobbnak a Honvéd párbajtőrözője. 

A többiek az eredményes csoportkört követően megrekedtek a 64-nél. Közülük leginkább Kun Anna “felmenthető”, mivel balszerencséjére a legjobb némettel, Ndolóval került szembe, és 14:12-re kikapott. Ettől aztán utóbbi olyannyira lendületbe jött, hogy a hazai nézők nagy örömére meg sem állt a fináléig… A 16 éves Muhari Esztiről elmondható a közhely, miszerint “első felnőtt világversenyén megilletődötten vívott”. A válogatott legfiatalabbja a spanyol Fernandez Callejótól szenvedett 15:11-es vereséget – az elejét rontotta el tehetségünk. A negyedik magyar, a csak egyéniben induló Szabó Réka a román Bedeával szemben maradt alul 15:12-re.

Az Európa-bajnokság egyéni versenyei ezzel befejeződtek. Csütörtökön megkezdődnek a rendkívül fontos olimpiai kvalifikáló csapatversenyek, elsőként a férfi tőr- és a női kardcsapatok lépnek pástra. 

Eredmények. Európa-bajnokság, Düsseldorf. Férfi kard egyéni, 61 induló. A csoportmérkőzéseken: Szilágyi Áron 5 győzelem/1 vereség, Szatmári András 4/2, Decsi Tamás 4/2, Gémesi Csanád 3/2 (valamennyien továbbjutottak). 

A legjobb 32 közé jutásért: Gémesi-Deary (brit) 15:14, Decsi-De Robbio (horvát) 15:5, Szatmári-Hernandez Caballero (spanyol) 15:4.

A legjobb 16 közé jutásért: Szilágyi-Montano (olasz) 15:9, Szatmári-Anstett (francia), Decsi-Lohanov (orosz) 15:10, Gémesi-Hübner (német) 13:15.

Nyolcaddöntő: Szatmári-Szilágyi 15:14, Decsi-Sz. Bazadze (grúz) 8:15.

Negyeddöntő: Szatmári-Sz. Bazadze (grúz) 10:15.

Végeredmény: 1. Venjamin Resetnyikov (orosz), 2. Kamil Ibragimov (orosz), 3. Max Hartung (német) és Szandro Bazadze (grúz), …8. Szatmári András (edző: Gárdos Gábor, válogatott edző: Decsi András), …10. Szilágyi Áron, …14. Decsi Tamás, …25. Gémesi Csanád.

Női párbajtőr egyéni, 88 induló. A csoportmérkőzéseken: Szabó Réka 4 győzelem/1 vereség, Budai Dorina 4/2, Kun Anna 4/2, Muhari Eszter 4/2 (valamennyien továbbjutottak).

A legjobb 32 közé jutásért: Budai-Lehis (észt) 13:12, Szabó-Benea (román) 12:15, Kun-Ndolo (német) 12:14, Muhari-Fernendez Calleja (spanyol) 11:15. 

A legjobb 16 közé jutásért: Budai-Beljajeva (észt) 15:12.

Nyolcaddöntő: Budai-Trzebinska (lengyel) 6:15.

Végeredmény: 1. Coraline Vitalis (francia), 2. Marie-Florence Candassamy (francia), 3. Ewa Trzebinska (lengyel) és Alexandra Ndolo (német), …16. Budai Dorina, …36. Szabó Réka, …40. Muhari Eszter, …43. Kun Anna.

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Eitner Kinga kitüntetése

Első alkalommal adták át a Gerevich György Nevelőedzői Díjat. A három kitüntetett között szerepelt Eitner Kinga, a Balaton vívószakosztály elnöke, a junior férfi párbajtőr-válogatott edzője, gratulálunk!

Legfiatalabbak wroclawi sikere

Egy-egy aranyéremmel, és további számos medállal, helyezéssel tértek haza ifjú kardozóink és tőrözőink a nagy mezőnyű wroclawi, nemzetközi versenyről. Hajrá, fiatalok!

Tizenöt vívónk lesz ott Párizsban

Véget ért a hét végén a tavaly májusban kezdődött olimpiai kvalifikációs sorozat. Végleges az adat: magyar részről 15-en lesznek ott Párizsban. Amióta él a kvótás rendszer, ennyien sosem voltak!

Arany, bronzok, helyezések

Újabb sikeres hétvégét zárt a magyar vívás! Szatmári András Budapesten arany-, Nagy Dávid Tbilisziben bronzérmet nyert. a női párbajtőrcsapat Nankingban lett harmadik.

Ezúttal negyedik hely jött össze

A közönséget mindenki dicsérte. Remek hangulatban, de ezúttal negyedik hellyel zárt a magyar férfi kardválogott a budapesti Világkupán, a BOK Csarnokban.

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM