Kezdődik a Diákolimpia!

ápr 12, 2018 | Archív

2600 ifjú vívó foglalja el péntektől vasárnapig a BOK Csarnok (korábbi SYMA Csarnok) 70 pástját. Az MVSZ harmadszor rendezi meg a Diákolimpiát és a Sulivívó Találkozót, gála pénteken 15 órától!

Két éve gondolt egy merészet a Magyar Vívó Szövetség és megrendezte – akkor még a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban – az I. Diákolimpiát. A kormány sportágfejlesztési támogatásából létrehozott Sulivívás program keretén belül akkor volt az első országos versenysorozat. A sikeres bemutatkozás után a Sulivívó program és a verseny is tovább bővült, az “öreg sportcsanokot” kinőtte a rendezvény, közel 2000 gyerek találkozott tavaly a BOK Csarnokban. 

Idén pedig tovább nőtt a létszám – nem kis feladat elé állítva ezzel a rendezőket. A versenyek négy részből állnak majd. A pénteki nyitónapon a versenyengedéllyel nem rendelkező vívók lépnek pástra a Diákolimpia B eseményén, valamint a legkisebbek számára rendezett Tudáspróbán. Szombaton következik több mint 1300 indulóval az egyéni Diákolimpia, vasárnap pedig a csapatversenyekkel zárul a maratoni sorozat. A tavalyi létszámohoz képest mindegyik számban több mint 200-zal nőtt a nevezők száma, így az akkori 1900 után idén 2600 gyerek szerepel majd az eseményen! Márpedig ez már akkora létszám, amire nem csak idehaza, külföldön is felkapja a fejét a szakma!

Szilágyi Áron és Szatmári András vív majd bemutató asszót a Diákolimpia gálaműsorában.

A rendezvény “gáladélutánja” péntek délután 15 órakor lesz. Csampa Zsolt, az MVSZ elnöke nyitja meg a rendezvényt, és a programban a legkisebbek és a legnagyobbak is szerepet kapnak majd. Levívjuk egyes korosztályok versenyinek döntőjét, az “előmeccsen” pedig a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron és az aktuális egyéni világbajnok Szatmári András vív majd bemutatót, és természetesen arra is lesz lehetőség, hogy autogramot kérjenek klasszisaniktól a gyerekek. Beszélgetünk az ugyancsak kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímeával, és végignézhetjük a Pető Intézet Sulivívóinak meccseit. 

Minden vívást szerető embert várunk az egész hétvége folyamán a BOK Csarnokba, a belépés ingyenes, hajrá, magyar vívás!

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM