Ötszáz kadet vívót várunk Győrbe!

szept 5, 2014 | Archív

Jövő hétvégén Győrben kezdődik a 2014/15-ös nemzetközi vívószezon! Az európai kadet körverseny első állomásán a tőrözők és a férfi párbajtőrözők lépnek pástra. Az esemény

Jövő hétvégén Győrben kezdődik a 2014/15-ös nemzetközi vívószezon! Az európai kadet körverseny első állomásán a tőrözők és a férfi párbajtőrözők lépnek pástra. Az esemény csütörtöki, győri sajtótájékoztatóján ott volt többek között Borkai Zsolt polgármester, MOB-elnök, Kamuti Jenő MVSZ- és MOB-alelnök – no és kadet vb-bronzérmesünk, Pásztor Flóra.

A nemzetközi vívónaptár teljes reformjának köszönhetően jóval áttekinthetőbb, struktúráltabb, ugyanakkor hosszabb vívószezonok állnak előttünk a következő években. Ennek köszönhetően a kadetok már a jövő hétvégén európai körversenyen indulnak, a juniorok egy héttel később kezdenek, míg a felnőttekre január-február helyett már októberben Világkupa-versenyek várnak. Ráadásul a premier a kadetoknál és a junioroknál is magyar helyszínen zajlik, jövő szombaton és vasárnap Győrben rendezzük a kadet európai körversenyt, míg egy héttel később, szeptember 21-én Budapesten lesz a junior női párbajtőr Világkupa-rajt. 

 
Ezzel rendezőként újabb magyar város iratkozik fel a vívás térképére, Borkai Zsolt polgármester és MOB-elnök, valamint Csampa Zsolt MVSZ-elnök megállapodásának eredményeként elegáns helyszínen, a Bajnokok Ligája-győztes Audi ETO női kézilabda-csapatának átmeneti otthonában, a győri Egyetemi Sportcsarnokban fogadjuk három fegyvernemben a világ legjobb kadet vívóit. Győrben ugyanis évtizedek óta nem rendeztek rangos vívóversenyt, az idei debütálást azonban reményeink szerint folytatás is követi majd. 
 
Rangos vendégek mellett nyilatkozik Pásztor Flóra a győri sajtótájékoztatón. Mellette Borkai Zsolt polgármester és MOB elnök, valamint Kamuti Jenő MVSZ- és MOB-alelnök foglal helyet. 
 
Hogy a helyi szervezők mennyire komolyan veszik feladatukat, azt ékesen bizonyítja, csütörtökre igen rangos vendégekkel sajtótájékoztatót szerveztek Győr gyönyörűen felújított belvárosában. Az eseményen többek között részt vett Borkai Zsolt, a város polgármestere, a MOB elnöke, Kamuti Jenő, szövetségünk és a MOB alelnöke, no meg női tőr kadet világbajnoki bronzérmesünk, Pásztor Flóra, akit sokáig Győrben élő mestere, Beliczay Sándor is elkísért. 
 
Borkai Zsolt Győr polgármestereként azt emelte ki, hogy a város a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) rendezőjeként 15 milliárd forint állami juttatást kap sport-infrastruktúrájának fejlesztésére. Emlékeztetett rá, hogy a városnak komoly hagyományai vannak színvonalas sportesemények megszervezésében, és külön kiemelte, hogy rendkívül örül annak, hogy egy újabb sportág igen rangos versenyének adhat otthont Győr. Ígéretet tett arra, hogy a versenyre is kilátogat majd. A következő időszakban egyébként számos nagy viadalt rendeznek a városban, közte a karate, a női kézi- és kosárlabda Európa-, valamint a maratoni kajak-kenu világbajnokságot.
 
Kamuti Jenő megköszönte Borkai Zsoltnak, hogy Győr rendkívül kedvező feltételekkel, elegáns körülmények között várja majd a fiatal vívókat. Elmondta, hogy a polgármester az első szóra nyújtott segítséget, amit reményeink szerint sikeres versenyrendezéssel, no meg eredményes szerepléssel köszönhetünk meg. Ezért sokat tehet Pásztor Flóra is, aki csak néhány napja érkezett haza Nanjingból, az ifjúsági olimpiáról, ahol hatodik helyen végzett. Kadet vb-bronzérmes női tőrözőnk 16 évesen rutinosan nyilatkozott, elmondta, hogy a kínai városban csodás élményeket gyűjtött. Sok pihenője viszont a két szezon között nem volt, elvégre jövő szombaton már Győrben kell ismét bizonyítania… Természetesen nyerni szeretne, ebben azonban várhatóan vagy 150-en próbálják majd megakadályozni, ugyanis hatalmas mezőny gyűlik össze Győrben. 
 
Jelen állás szerint 30 országból közel 400-an neveztek férfi és női tőrben (szombat), illetve férfi párbajtőrben (vasárnap), de ez a létszám a hétfő éjféli nevezési zárásig még tovább nő. Várhatóan 40 nemzet több mint 500 sportolója lép majd pástra az Egyetemi Sportcsarnokban, csak az Egyesült Államok 60 vívóval érkezik… (Az európai körversenyen ugyanis nyitott valamennyi kontinens számára.)
 
A férfi tőrverseny szombat reggel 8-kor, a női tőrverseny szombat délben, a párbajtőrviadal vasárnap reggel 9-kor kezdődik. HAJRÁ, MAGYAROK!

2014. szeptember 05.

 
BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események