Patrik, a vívás, és az Exatlon

ápr 25, 2019 | Hírek

Szinte napra pontosan öt évvel azt követően, hogy kadet férfi párbajtőr világbajnoki címet nyert, második lett a TV2 Exatlon vetélkedőjén. Milliók nézték főműsoridőben. Interjú Esztergályos Patrikkal.

– Indulsz a hétvégi válogatón?

  • Nem, nem, az még nem megy… – kezdi mosolyogva Esztergályos Patrik, a 21 esztendős tatabányai ifi olimpiai bajnok és kadet világbajnok párbajtőröző, aki mostanság speciel nem ennek okán híresült el. – Alig két hete értünk haza a dominikai forgatásból, és három hónap kihagyás, no meg a rengeteg élmény után sem magammal, sem a vívással szemben nem tehetem meg, hogy felkészületlenül pástra lépjek. 
  • Én sem gondoltam komolyan, csak meg szerettelek volna lepni az első kérdéssel…
  • Sikerült. 
  • Akkor térjünk a lényegre! Először is gratulálok, első lettél az Exatlonban a Bajnokok csapatában, második az egész versenyen. A nagydöntő előtt a húszmilliós fődíj, vagy a győzni akarás volt fókuszban?
  • Azt hiszem, mindkettő. A húszmillió azért, ha egy élet megalapozásához nem is elég, de komoly összeg. Ugyanakkor, amikor elkezdődött a verseny, akkor csak arra koncentráltam. És ez így volt végig a nyolcvannyolc nap alatt, amíg tartott a forgatás Dominikán. Fejben erős maradtam, ezért jutottam el idáig. Ezt is a vívásnak köszönhetem.
  • Esztergályos Patrik, az ifjúsági olimpiai bajnok!
  • És még mit?
  • Szinte mindent. Pédául az Exatlon meghívásomat. Ha nem nyertem volna ifjúsági olimpiát és kadet világbajnoki aranyérmet, akkor mi keresnivalóm lett volna a Bajnokok csapatában? Egyébként a tartalék sorból kerültem be a műsorba, és azt sem tagadom, hogy ebben a nagyon rövid és elhanyagolható médiás múltam is segített. Persze, a szereplésnek ára volt. Szüneteltettem az egyetemen, és kimaradt a fél vívó szezonom. De úgy éreztem, egy ilyen meghívást, egy ilyen lehetőséget nem szabad visszautasítani. 
  • Alig várjuk, hogy bevigyél bennünket a kulisszák mögé…! Voltak nagy veszekedések?
  • Három hónap alatt hogyne lettek volna! Annak nagyon örülök, hogy a mi csapatunkban ez azért kultúráltan, nem a kamerák kereszttüzében zajlott. Aki követte a műsort, az láthatta, hogy a Kihívók csapatában ez nem mindig így történt. Most éreztem igazán, hogy a sport mennyi mindenre megtanít. Természetesen közöttünk is voltak konfliktusok, pláne a vége felé, de valahogy az élsportolók, a Bajnokok ezt jobban kezelték, sokkal többet nyeltünk, fegyelmezettek voltunk. Igazából amolyan “örök harag” nem is alakult ki köztünk. Ám azt azért már mindenki nagyon várta, hogy hazautazzunk…
  • Jöjjön a másik megkerülhetetlen kérdés! Csupa jóképű, sármos, izmos fiatalember, illetve csinos, fitt, tökéletes alakú nő. Három hónapig összezárva…
  • Hát igen… Kezdjük azzal, hogy nálam még a kísértés sem jöhetett szóba, elvégre boldog párkapcsolatban élek a korábbi kardozó Kelecsényi Lénával. De természetes, hogy ez a téma végig benne volt a levegőben. Ezt pontosan tudtam már az elutazás előtt is, és kíváncsi voltam, hogy ki, miként kezeli ezt a kérdést. A válaszom pedig szinte ugyanaz lesz, mint ezt megelőzően. A Bajnokok szerintem ezt is megoldották. Aki idehaza elkötelezett volt, az ennek megfelelően élte végig a három hónapot. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kalandok sem szövődtek, de ez inkább a Kihívók csapatában történt. És az ő esetükben sem éreztem, hogy bántó, vagy kellemetlen szituációk alakultak volna ki. Összességében bátran kijelenthetem, hogy nem történt semmi bulvárlap címoldalára kívánkozó sztori. Itthon viszont már nehezebb kezelni a helyzetet…
  • Nocsak! Mesélj!
  • Sejtettem, hogy lesz visszhangja a műsornak, elvégre hozzánk is eljutott, hogy mennyien nézik. De azért arra nem számítottam, hogy ekkora… Pontosan tudom, hogy ez a fajta népszerűség nem tart sokáig, ám most eléggé rám zúdult minden. Néha azt is meggondolom, hogy kimenjek-e az utcára. Nem tagadom, segítséget kértem, és kapok is ezen a téren. Természetesen nem csak a megszaporodott hölgyérdeklődésre gondolok. Rengeteg a felkérés, ide hívnak, oda hívnak, interjú, élménybeszámoló, ésatöbbi. Hangsúlyozom, tisztában vagyok azzal, hogy ez a celebség ideig-óráig tart, aztán jön a következő valóságshow, és én már nem leszek érdekes. Ám most belecsöppentem mindennek a közepébe, és nagy könnyebbség, hogy van segítségem. 
  • És Esztergályos Patrik, az Exatlon nagydöntőse. (Fotó: TV2)
  • Érthető. Arra gondoltál, hogy szinte napra pontosan öt évvel korábban lettél kadet világbajnok Plovdivban, mint Exatlon nagydöntős?
  • Persze. Azok az élmények felejthetetlenek, és mint már korábban mondtam, az Exatlont is ennek köszönhetem. Mestereim, Partali Csaba és Plásztán Attila sok mindenre megtanítottak, és itt nem csak a vívásra gondolok. 
  • Ifjúsági olimpiai aranyérem vagy Exatlon nagydöntő?
  • Ugye, ezt nem kérdezed komolyan…? A kettő nem is összehasonlítható, és az én értékrendemben sokkal, de sokkal magasabban áll a négy és fél évvel ezelőtti, nancsingi aranyérmem. Azt ugyanakkor nem sajnálom, hogy nem kell választanom a kettő közül… Egyáltalán nem bántam meg az Exatlon-szereplést. Egészen más élményeket nyújtott, sokszor valóban feszegettük a fizikai határainkat, és egyébként is rengeteg tapasztalatot szereztem. De az örök élmény az természetesen a világbajnoki és az ifi olimpiai bajnoki aranyérem. 
  • Ennek őszintén örülök. Végezetül: hogyan tovább Esztergályos Patrik…?
  • Mint említettem, most még kell egy kis idő, hogy rendbe tegyem a dolgaimat… De már nem sok! Természetesen folytatom az egyetemet. És legkésőbb májusban visszatérek a pástra. Őszintén hiszek abban, hogy lesznek még sikereim a vívásban, ezért fogok keményen dolgozni. És ősszel természetesen ott leszek a válogatón…!

Szetey András

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Eitner Kinga kitüntetése

Első alkalommal adták át a Gerevich György Nevelőedzői Díjat. A három kitüntetett között szerepelt Eitner Kinga, a Balaton vívószakosztály elnöke, a junior férfi párbajtőr-válogatott edzője, gratulálunk!

Legfiatalabbak wroclawi sikere

Egy-egy aranyéremmel, és további számos medállal, helyezéssel tértek haza ifjú kardozóink és tőrözőink a nagy mezőnyű wroclawi, nemzetközi versenyről. Hajrá, fiatalok!

Tizenöt vívónk lesz ott Párizsban

Véget ért a hét végén a tavaly májusban kezdődött olimpiai kvalifikációs sorozat. Végleges az adat: magyar részről 15-en lesznek ott Párizsban. Amióta él a kvótás rendszer, ennyien sosem voltak!

Arany, bronzok, helyezések

Újabb sikeres hétvégét zárt a magyar vívás! Szatmári András Budapesten arany-, Nagy Dávid Tbilisziben bronzérmet nyert. a női párbajtőrcsapat Nankingban lett harmadik.

Ezúttal negyedik hely jött össze

A közönséget mindenki dicsérte. Remek hangulatban, de ezúttal negyedik hellyel zárt a magyar férfi kardválogott a budapesti Világkupán, a BOK Csarnokban.

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM