Végleges a hazai versenynaptár

szept 12, 2019 | Hírek

A Magyar Vívó Szövetség csütörtök délutáni elnökségi ülésén elfogadták a szezon versenynaptárát, válogatási és utaztatási elveit, valamint a ranglista pontszámítását. Jövő hét végén kezdődik a szezon!

A  nemzetközi versenynaptár véglegesítése után a csütörtöki elnökségin a hazai program is kialakult. Hosszas és értékes beszélgetés és szakmai vita után, az olimpiai, és az egyéb menedzselési szempontokat figyelembe véve születtek meg a döntések. Talán a legfontosabb: az olimpiára kijutó válogatottak esetében az 1+3-as szabály az érvényes. Azaz a hazai ranglista győztese automatikusan egyéni és csapatinduló Tokióban. A további helyekre a vezetőedző és a szövetségi kapitány tesz javaslatot. 

Amely fegyvernemek nem jutnak ki csapatban az olimpiára, ott felnőttben az Európa-bajnokság lesz az év világversenye. Itt a 2+2-es szabály él, a fenti elvek alapján. Azokban a szakágakban, amelyekben esetleg egyéni olimpiai pótkvalifikációra kényszerülünk (ez lesz áprilisban az “utolsó esély” azon országoknak, amelyek az adott fegyvernemekben addig sem egyéni, sem csapat kvótát nem szereztek), ott szubjektív alapon döntik el az egyetlen magyar indulót. A korosztályos válogatási elvek változatlanok maradtak. 

Ugyanaz maradt a pontszámítás és a ranglista összeállítása is. Felnőttben továbbra is gördülő ranglistát használunk, míg juniorban és kadetban a hagyományos szezononkénti válogatási ranglistát. A Magyar Kupa-sorozatban a csapatversenyek felnőttben változatlanok lesznek, juniorban a fegyvernemek saját arculatukhoz igazíthatják a rendezést. 

Jövő hét végén pedig máris beindul a 2019/20-as szezon, hajrá, magyar vívás! 

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Spiesz Anna hetedik a junior vb-n

Ismét helyezések jutottak a magyar válogatottnak a rijádi korosztályos vb-n. Junior női kardban Spiesz Anna hetedik lett, Kovács Zsanett, illetve a férfiaknál Tóth Bertalan nyolcaddöntős volt.

A felnőttek is folytatják

Véget ért a felnőtt korosztály négyhetes versenyszünete. A hétvégén a női tőrözők Tbilisziben Vk-versenyen, a párbajtőrözők és a kardozók idehaza, válogatón szerepelnek.

Negyedik helyezés – kis lépés előre

A férfi párbajtőrcsapat negyedik helyével az eddigi legjobb eredményét érte el a rijádi korosztályos vb-n a magyar küldöttség, de az érem továbbra is hiányzik. A nők 6. helyen zártak. Jönnek a kardozók, hajrá, magyarok!

KÖZGYŰLÉS 2024

Tisztelt Egyesületek! A Magyar Vívó Szövetség elnöksége 2024. április 11-i elnökségi ülésén,  7/2024/3 számú határozatával elfogadta az éves rendes közgyűlés kiírására vonatkozó előterjesztést, mely szerint 2024. május 17-én, péntek 15.00 órára a Magyar...

Szilárd Anna 5. – egyet léptünk előre

Megszerezte első egyéni “kisdöntőjét” a magyar küldöttség a rijádi korosztály világbajnokságon. Kadet női párbajtőrben Szilárd Anna lett ötödik, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események