Hír

Végső búcsú Kulcsár Győzőtől

  • 2018.10.01

Mély részvét mellett, gyászolók százaival kísérve vettünk végső búcsút a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőrözőtől, a nagyszerű mestertől, Kulcsár Győzőtől. Emlékét örökre őrizzük, nyugodjék békében!


A Farkasréti temetőben vettünk végső búcsút a nagyszerű párbajtőrözőtől és mestertől, Kulcsár Győzőtől. A ravatalozó előtt több százan gyűltek össze. A teljesség igénye nélkül - ott voltak az olimpiai bajnok csapattársak, Schmitt Pál, Kausz István, Bárány Árpád, B. Nagy Pál, Erdős Sándor, Osztrics István, a magyar és olasz olimpiai és világbajnok tanítványok, Nagy Tímea, Szász-Kovács Emese, Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke, Boczkó Gábor, az MVSZ sportigazgatója, Maurizio Randazzo, Elisa Uga. 

Természetesen jelen volt a szövetség teljes vezérkara, élén Csampa Zsolt elnökkel, valamint számos korábbi olimpiai és világbajnok klasszis, Sákovicsné Dömölky Lídia, Szabó Bence, Nébald György, Imre Géza, Kamuti Jenő, Pap Jenő, Horváth Mariann, Szőcs Zsuzsa, Mincza Ildikó, Török Ferenc, Németh Ferenc, Darnyi Tamás, Dunai Antal, Wichmann Tamás, Magyar Zoltán, és még hosszasan sorolhatnánk. Természetesen jelenlegi válogatottjaink is megtisztelték a legnagyobb magyar párbajtőrvívót, ott volt a felnőtt és junior férfi válogatott, Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány, és Dancsházy-Nagy Tamás vezetőedző vezetésével. 

Az első köszöntőt Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár mondta, majd a tanítványok nevében Nagy Tímea búcsúzott. Megható beszédében többek között azt mondta: “Amíg magyar vívó párbajtőrt vesz a kezébe, Kulcsár Győző emlékezete, szellemisége jelen lesz. Minden mozdulatban, minden kitörésben, védésben és visszaszúrásban…” Ezt követően Schmitt Pál, a kétszeres olimpiai bajnok csapattárs, korábbi köztársasági elnök búcsúzott barátjától ugyancsak bensőséges mondatokkal. Megemlékezését így kezdte: “Nomen est omen. Győző. A neve végigkísérte az életét.”

A négyszeres olimpiai bajnok, és háromszoros világbajnok klasszis, a fantasztikus mester emlékét a Magyar Vívó Szövetség örökre őrizni fogja.

 



További híreink

Aktuális

Remekül sikerült csapatainknak a Vk-nyitóversenye. A Berta, Peterdi, Rédli, Siklósi, illetve a Kondricz, Kreiss, Mohamed, Zámbó-Gólya összeállítású párbajtőr-, és tőrcsapat egyaránt a negyedik helyen végzett. Gratulálunk!

Eseménynaptár

X