Fogadalmat tettek a nanjingi ifi olimpikonjaink

júl 31, 2014 | Archív

Letették az esküt a nanjingi II. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokra utazó magyar sportolók - közte négy vívónk: Nagy Kinga, Pásztor Flóra, Záhonyi Petra és Esztergályos

Letették az esküt a nanjingi II. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokra utazó magyar sportolók – közte négy vívónk: Nagy Kinga, Pásztor Flóra, Záhonyi Petra és Esztergályos Patrik.

Forrás: mob.hu 

A fogadalom szövegét két kiváló úszónk, az első ifi olimpián két aranyérmet szerző Kapás Boglárka és London olimpiai bajnoka, Gyurta Dániel mondta elő. Az ünnepségen beszédet tartott Borkai Zsolt, és a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke hangsúlyozta:

„Egy sportoló életében vannak olyan kivételes pillanatok, amelyekre örökké emlékezni fog, és ilyen lesz nektek ez a mostani fogadalomtétel is.” – fogalmazott, egyúttal hozzátette: „A kemény munka előbb-utóbb meghozza gyümölcsét, és ennek köszönhető az is, hogy rövidesen Nanjingban képviselhetitek Magyarországot és a magyar sportot.”
 
Borkai Zsolt kiemelte, reményei szerint a Kínában rajthoz álló magyar sportolók rövidesen a „nagy” olimpián is megmérethetik magukat, és többüknek már két év múlva Rio de Janeiróban is szurkolni szeretne. A MOB elnöke köszönetet mondott a magyar sportban működő műhelyeknek, ahol a fiatal sportolókat kinevelték, a magyar kormánynak a komoly anyagi és erkölcsi támogatásért, továbbá a szervezésben részt vett MOB-os kollégáinak, valamint a sajtó munkatársainak.
 
eskünanjing11
 A kép bal szélén egy „igazi” olimpiai bajnok, Gyurta Dániel, jobb szélen az első sorban pedig vívóink, Nagy Kinga, Pásztor Flóra, Záhonyi Petra és Esztergályos Patrik.
 
A fogadalomtételen felszólalt a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete, Hsziao Csien, aki megragadta az alkalmat, hogy méltassa a magyar sportot. „Magyarország számtalanszor bizonyította, hogy mérete ellenére a sportnagyhatalmak közé tartozik, és rendre az éremtáblázat elején végez a világversenyeken. Remélem, ez a jó sorozat Nanjingban is folytatódik” – kívánt sok szerencsét hazánknak, és magyarul megjegyezte: „Kicsi a bors, de erős!” Hsziao Csien kifejezte örömét, hogy Magyarország és Kína számos területen szorosan együttműködik, így a sportban is. Ennek alátámasztására megemlítette, hogy a kínai futballválogatott első külföldi szövetségi kapitánya is magyar volt az ’50-es évek végén: Ember József.
 
A diplomata Nanjingról elmondta, Kína gazdasági fővárosának tekinthető, és aki odalátogat, az később kellemes emlékekkel gondol vissza rá – ezt kívánja a magyar küldöttség valamennyi tagjának is. A beszédeket követően letették az esküt ifjúsági olimpikonjaink, akiket egy-egy kimagasló eredményeket elért sportolónk vezetett fel a színpadra.
 
A fogadalomtétel után az augusztus 10-én Nanjingba induló magyar küldöttség megtartotta első csapatgyűlését. Az augusztus 16. és 28. között rendezendő ifjúsági ötkarikás játékokon 204 ország sportolói vesznek részt. Magyarországot 16 sportágban 26 fiú és 31 lány sportoló képviseli a 15-18 éves fiatalok világeseményén. Sportágunkat – köszönhetően a nagyszerűen sikerült kadet Európa-, majd világbajnokságnak – négy vívó képviseli: Esztergályos Patrik (férfi párbajtőr), Nagy Kinga (női párbajtőr), Pásztor Flóra (női tőr) és Záhonyi Petra (női kard).

2014. július 31.

 

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM