Hír

Hárman a legjobb 64 között

  • 2018.01.12

A katowicei évnyitó női tőr Világkupa-versenyen a tizenkét pástra lépő magyarból három jutott a legjobb 64 közé. A főtáblán Mohamed Aida, Knapek Edina és Lupkovics Dóra folytathatja majd a viadalt.

Nincs új a nap alatt. Ennek egyfelől örülünk, másfelől kevésbé. Az ugyanis egészen elképesztő, hogy Mohamed Aida a 42., Knapek Edina pedig a 41. életévében ismét bebizonyította, hogy a világ tágabb élmezőnyéhez tartozik. A szezon egyik legnépesebb, egyben legerősebbnek számító Világkupa-versenyén ugyanis mindkét korábbi és jelenlegi klassisunk biztosan bejutott a főtáblára. Azonban ugyanez rajtuk kívül egyedül a válogatott Lupkovics Dórinak bizonyult - ők hárman folytathatják szombaton a lengyelországi Világkupát. 

Mohamed Aida sokadszor is a főtábláról folytathatja.

A további kilenc magyar induló korábban vagy későbben kiesett a versenyből. Leginkább talán Kreiss Fanni búcsúja váratlan, ám ő a sorsolás szeszélye, és a gyengébb csoportköre okán a jelenlegi legjobb lengyellel került össze a főtábláért, és ezúttal alulmaradt. A fiataloknak sem sikerült a “túlélés”, Pásztor Flóra, Kondricz Kata és Mesteri Viktória ugyancsak alulmaradt a a 64-be kerülésért, a többiek már korábban búcsúztak. 

Eredmények. Női tőr egyéni Világkupa, Katowice, 184 induló. A csoportmérkőzéseken: Mohamed Aida 5 győzelem/1 vereség, Zámbó-Gólya Fruzsina 3/3, Mesteri Viktória 4/2, Knapek Edina 4/2, Lupkovics Dóra 4/2, Kreiss Fanni 3/3, Kondricz Kata 3/3, Pásztor Flóra 3/3, Pöltz Anna 2/4, Hopka-Varga Gabriella 2/4, Hajas Nóra 2/4 (továbbjutottak), Szalai Szonja 0/6 (kiesett).

A legjobb 96 közé jutásért: Pásztor-Chart (brit) 15:9, Knapek-Herman (ausztrál) 15:5, Kondricz-Janaoka (japán) 15:4, Mesteri-Wojtkowiak (lengyel) 15:13, Lupkovics-Kuracsi (japán) 15:10, Kreiss-Ryan (kanadai) 15:12, Gólya-Hong (koreai) 14:15, Hopka-Varga-Luminet (francia) 12:15, Pöltz-Vu (kínai) 9:15, Hajas-Calissi (olasz) 10:11.

A legjobb 64 közé jutásért: Knapek-Flores (chilei) 15:10, Mohamed-Huang (kínai) 15:6, Lupkovics-Csencova (ukrán) 15:11, Pásztor-Rossini (olasz) 12:15, Kondricz-Gong (kínai) 8:15, Mesteri-Calissi (olasz) 10:15, Kreiss-H. Lyczbinska (lengyel) 5:15. 

Szombaton a legjobb 32 közé jutásért: Knapek-Sauer (német), Lupkovics-Ross (amerikai), Mohamed-J. Walczyk (lengyel).



További híreink

Aktuális

Két arany-, egy ezüst-, egy bronzérmet és számos helyezést hozott a kadet korosztály utolsó "nemzetközi hétvégéje" a szocsi Európa-bajnokság előtt. Legeredményesebben Pozsonyban, a női párbajtőrözők szerepeltek.

Eseménynaptár

X

Kiemelt versenyek élő eredményei
2018. január 19-21-i hétvége

Felnőtt Férfi Tőr Világkupa Párizs
Egyéni és Csapat 
Live Stream
 
 Felnőtt Női Párbajtőr Világkupa Havanna
  Egyéni és Csapat 


Junior Női Kard Világkupa Segovia
 Egyéni és Csapat


ONLINE RESULTS


VÁLOGATOTT
  KERETEK 


VÁLOGATÓ VERSENYEK

KARD TŐR PÁRBAJTŐR