Ilyen volt, 2017! (1. rész)

dec 27, 2017 | Archív

Hagyományos, négyrészes évvégi sorozatunkban 2017 legemlékezetesebb momentumait idézzük fel a magyar vívás szempontjából, havi lebontásban. Hála sportolóinknak, bőven akad mire emlékezni…

Január

Január – és a magyar vívás!

Persze, lehetne egy pazar eredménysorra is emlékezni ebből a hónapból – lásd lentebb. Azonban 2017 végén is érdemes emlékezni január 12-ére, amikoris a Nemzeti Színházban 2016 legjobb magyar sportolóit, a riói játékok hőseit köszöntötték. Főszerepben a vívókkal! 

Csampa Zsolt, szövetségünk elnöke a látványos ünnepség végeztével többek között annyit mondott: “Öröm volt még egyszer visszatekinteni 2016-ra, azért dolgozunk tovább, hogy hasonló legyen a folytatás.” Nos az lett, de erről majd később, most térjünk vissza arra a januári estére. 1982 után lett ismét vívó az év sportolója, köszönhetően a Rio de Janeiró-ban duplázó, immár kétszeres olimpiai bajnok kardozónak, Szilágyi Áronnak. Életmű-díjat vehetett át másik riói aranyérmesünk, Szász-Kovács Emese mestere, Kulcsár Győző, aki kijelentette, hogy “természetesen” Tokióban is aranyat szeretne nyerni Emesével… Kerekesszékes vívóinknak is bőven kijutott az elismerésből. A fogyatékosok női kategóriájában Krajnyák Zsuzsit választották a legjobbnak, aki aztán idén még a 2016-os eredményeire is rátett egy nagy lapáttal, a csapatok között pedig kerekesszékes női válogatottunk kapta a legtöbb voksot a magyar sportújságíró-társadalomtól. És hogy teljes legyen a sor: az edzők kategóriájában Beliczay Sándoré lett az elismerés. Emellett “dobogós helyen” végzett az Év Sportolója választáson kategóriájában Szász-Kovács Emese, Imre Géza és Osváth Richárd is. Minden túlzás nélkül elmondható, hogy az est folyamán a legtöbb tapsot vívóink kapták, márpedig egy színpadon ez a lehető legnagyobb elismerés… 

Magyarország legjobb női és férfi sportolója 2016-ban Hosszú Katinka, illetve Szilágyi Áron volt.

Természetesen mindeközben a páston is beindult a nagyüzem. A január hagyományosan mindhárom korosztályban tele van versenyekkel, és a mieinknek főszerep jutott. Felnőtt Vk-n tért vissza néhány hónapos pihenő után azonnal egy bronzéremmel a már többször citált Szász-Kovács Emese, megkezdte májusig tartó sikeres Vk-sorozatát kardban Márton Anna, és meglepetésbronzot nyert a heidenheimi szuperversenyen a junior korú párbajtőröző, Koch Máté. Fiataljaink pedig aranyakat is hoztak, Pusztai Liza éppen Budapesten kard junior Vk-n, Hajas Nóri pedig Poznanban kadet tőr Ek-n állhatott a dobogó legfelső fokára. 

Úgyhogy: az év elkezdődött – nem is akárhogyan…!

Február

Február – és a Sulivívás!

Február 9-e emlékezetes és szép napja marad a magyar vívásnak. A jelenlévők számára legalábbis bizonyosan örök emléknek számít az a kedves vívóműsor, amely megelőzte a Magyar Vívó Szövetség és a Pető Intézet együttműködési megállapodásának aláírását. Ez pecsételte meg azt, mely szerint az intézet is csatlakozik a szövetség Sulivívó programjához, amely néhány esztendő alatt a semmiből jutott el nagyon messzire – köszönhetően az egyik ötletgazda, Polgár Pál korábbi főtitkár áldozatos munkájának. A Sulivívás természetesen túlmutat az említett, február 9-i megállapodáson, az különlegessége miatt kívánkozik külön említésre. Mára az ország valamennyi megyéjében folyik a Sulivívás, és a sorozat első országos seregeszemléjén, áprilisban több mint 1000 ifjú vívópalánta lépett pástra a BOK csarnokban, egy nagyszerű hétvégén. Úgyhogy 2017-re kijelenthetjük: a Sulivívó program jelenti az egyik garanciát arra, hogy a következő évtizedekben is a világ élmezőnyébe tartozzon majd a magyar vívás!

A Pető Intézet diákjai is bekapcsolódhattak a Sulivívó programba.

Természetesen eközben a világ versenypástjain is zajlott az élet. Magyar szempontból a két legnagyobb sikert kardozóink érték el. Márton Anna Athénban, Szatmári András pedig Padovában nyert Világkupa-versenyt! Négyrészes összeállításunkban még bőven lesz szó mindkettejükről, és arról, aki őket “összeköti”, azaz Gárdos Gábor mesterről. A hónap utolsó napján megkezdődött az év első világversenye is, nevezetesen a kadet és junior Európa-bajnokság Plovdivban, de erről majd néhány sorral lejjebb…

No és ne feledkezzünk meg egy szakosztály megalapulásáról sem: vívásban is színre, pontosabban pástra lépett februárban a Ferencváros! Az elsősorban futballszakosztályának köszönhetően kétségkívül legnépszerűbb magyar egyesület egyelőre tőrben bontja szárnyait – nem is akárhogyan. A 2017-es évet Solti Antal férfialakulata felnőtt országos bajnoki aranyéremmel zárta. Kezdetnek nem rossz!

Március

Március – és a kadett vívóválogatott!

Az előző passzusban már céloztunk rá: február utolsó napján kezdődött és márciusban zajlott Plovdivban a kadet és junior Európa-bajnokság, melynek első felében a fialabbak léptek pástra. Az újoncokkal, több új válogatott edzővel, debütáló csapatvezetővel, Boczkó Gáborral szereplő magyar küldöttség kimagaslóan szerepelt. Az öt versenynap alatt három arany-, két ezüst- és egy bronzérem volt a büszke mérleg, amellyel a küldöttség Oroszország mögött a második helyen végzett az éremtáblázaton. További örömre ad okot, hogy két csapatarany is született a női párbajtőrözők és a férfi kardozók révén, mellettük a női kardozók teljesítettek kimagaslóan. Nem véletlen az sem, hogy a vívók nevei nem szerepelnek külön kiemelve ebben a bekezdésben. A három fegyvernem, a kadet korosztály összességében teljesített csillagos ötösre, és ez komoly reményre jogosítja fel sportágunkat a nem is olyan távoli jövőt illetően… Úgyhogy: ez úton is gratulálunk az érintetteknek!

Az Eb-aranyérmes kadet kardcsapat plovdivi öröme.

A juniorok további két éremmel fejelték meg a kadetok kimagasló szerepét, így értékes teljesítményt nyújtott a teljes utánpótlás Plovdivban. 

Aranykör. Kadet női párbajtőrcsapatunk a mesterekkel.

Feltétlenül érdemel egy bekezdést a hónap második felében megrendezett WestEnd Grand Prix is. Még akkor is, ha ezúttal nem a magyar párbajtőrözők játszották a főszerepet a lassan hagyományosan a MOM Sport-ban lebonyolított versenyen. Ugyanakkor több, fontos rekordot is hozott a viadal. A vívás jelenlegi Világkupa versenyrendszerének ugyanis ez a legnépesebb állomása! Péntektől vasárnapig mintegy 550 párbajtőröző lép pástra – reményeink szerint minden igényt kielégítő körülmények között. Legalábbis ezt igazolják vissza a vendégek jelzései, no meg az, hogy a verseny újabb két esztendeig bizonyosan szerepel majd a FIE versenynaptárában. Magyarország, Budapest pedig készülődhet a 2019 nyári, olimpiai kvalifikáló világbajnokság megrendezésére… És ez sem elhanyagolandó siker – ezúttal a vívás diplomáciájában.

(Folytatjuk.)

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM