Negyedikek lettek a női párbajtőrözők

júl 23, 2014 | Archív

Negyedik helyen végzett a Budai Dorina, Révész Julianna, Szász Emese, Tóth Hajnalka összeállítású női párbajtőr-válogatott a kazanyi világbajnokság utolsó napján. Tavalyi

Negyedik helyen végzett a Budai Dorina, Révész Julianna, Szász Emese, Tóth Hajnalka összeállítású női párbajtőr-válogatott a kazanyi világbajnokság utolsó napján. Tavalyi aranyérmes férfi párbajtőr-válogatottunk nyolcadik lett. A magyar vívócsapat a férfi kardozók bronzérmével, egy negyedik, két ötödik és egy nyolcadik hellyel zárta a vb-t.

Helyszíni jelentésünk
Utolsó napjához érkezett a kazanyi világbajnokság, és őszintén hittük, hogy számunkra ez a nap tartogatja majd a csattanót, elvégre a párbajtőr csapatversenyeit rendezték. Márpedig az elmúlt időszak legtöbb sikerét messze ennek a szakágnak köszönhettük, és ezúttal is rajtuk állt, hogy sikeres, átlagos, vagy balul végződő világbajnokságról beszélhetünk majd… A sort a hölgyek kezdték Brazília ellen, melynek válogatottja azért is juthatott a 16 közé, mert a svájciak sérülés miatt visszaléptek ellenük. Azért természetesen oda kellett figyelni, már csak azért is, mert a csapatban világbajnok, egyéniben vb-bronzérmes olaszból brazillá lett Müllhausent is a soraikban tudták a dél-amerikaiak. Csakhogy nálunk Budai Dorina, Révész Julianna, Szász Emese és Tóth Hajnalka lépett pástra, és ez a kvartett azért jóval minőségibbnek számított az ellenfelénél. Szerencsére mindez a páston is igazolódott, kétség sem férhetett a mieink magabiztos sikeréhez, gond nélkül jutottunk el a negyeddöntőig (45:28).
 
Következett a férfiak nyolcaddöntője az Eb-ezüstérmes spanyolok ellen. Tudtuk, hogy ez jóval rázósabb lesz, de hogy ennyire…? A forgatókönyvbe ott csúszott hiba, hogy a papíron leggyengébb spanyol a második asszóban 7:3-ra legyőzte Boczkó Gábort, és minimális előnnyel ugyan, de a második kör végéig rendre a spanyoloknál maradt az előny. Ekkor kötött be Imre Géza a már említett spanyol, név szerint Rosello ellen, és a tavaly, Budapesten megszokott forgatókönyv szerint elkezdte szórni a tusokat, 22:23-ról 32:28-ra fordított. Csakhogy még ekkor sem nyugodhattunk meg, mert Pereira szorosabbá tette az eredményt Rédli Andrással szemben, így két tusos magyar előnnyel állt fel az utolsó csörtére a Bocek helyett beálló Somfai Péter és a rutinos, olimpiai bronzérmes (éppen Gábort győzte le Pekingben a harmadik helyért…) Abajo. Az ibériainak jönni kellett, jött is, sorra estek a tusok, egyszer egyenlített is Abajo, de Péternek helyén volt a szíve, a keze, a párbajtőre, rendkívül izgalmas végjátékban 45:42-re hozta a meccset. Egy nagy fellélegzésen túl lettünk…
 
 Révész Julianna remekelt a csapatversenyen, gratulálunk!
 
Ismét a hölgyek voltak a sorosak, a negyeddöntőben az Egyesült Államok ellen. „Egy duci testvérpár és egy fiú. Mégis életveszélyesek, rendkívül kellemetlenek és mindig találnak” – fogalmazta meg az olimpiai bronzérmes riválissal szembeni alapvetéseket Kovács Iván fegyvernemi vezetőedző. Nos, amennyire izgalommentesnek szabad nevezni egy világbajnokság négy közé jutásáról szóló összecsapást, ez olyan volt. A lányok igazi csapatmunkával, egytől egyig kimagaslóan vívtak, mindent elárul, hogy a kilenc közül egyetlen asszóban sem hagyták el vesztesen a pástot, és ez nem is eredményezhetett mást, csak egy 45:31-es sikert, no meg vb-elődöntőt. 
 
Jöhetett a Nagy Orosz Offenzíva, elvégre a soron következő két összecsapást a házigazdákkal kellett megvívnunk. A férfi negyeddöntővel kezdődött, és a világranglistán mi foglalunk el előkelőbb helyezést, ugyanakkor alig egy hónapja éppen az oroszoktól szenvedtünk vereséget az Európa-bajnokság negyeddöntőjében. Meg sajnos ezúttal is. Hiba lenne egy valóban szerencsétlen bírói ítéletre (a „sasszemű” videóbíró a harmadik asszóban felülbírálta a kigyulladó lámpát, és földnek jelezte Rédli András szúrását, annak ellenére, hogy a pást nem reprodukálta a hibát, és az oroszok sem kérték a videót…) fogni a vereséget, mert nem ezért kaptunk ki. A taktika ugyanaz volt, mint öt éven át, amikor minden világbajnokságon érmet nyertek epézőink. A mérkőzés közepén Imre Géza ment előre, és próbálta ontani a tusokat. Most nem sikerült neki. És mivel a társak sem remekeltek, a mérkőzés közepére 25:14-es hátrányba kerültünk. Ami ebben a fegyvernemben szinte behozhatatlan. A fiúk dicséretére legyen mondva – megpróbálták. Előbb Rédli András zárkózott (38:32), majd Somfai Péter hihetetlen hajrába kezdett, 40:38-ra feljött, és még idő is bőven volt. Ám Hodosz nem rezelt be, és végül 45:40-re hozták az oroszok a negyeddöntőt, mi pedig vívhattunk tovább az 5-8. helyért.
 
 Szász Emese az elődöntőig nagyszerűen vívott, ott a vége nem sikerült.
 
És sajnos nem sikerült az orosz dráma második felvonása sem. A női elődöntőben egész másfajta mérkőzést láthattunk. Az első körben a lányok rendkívül fegyelmezetten és jól vívtak. Emese kéttusos előnyt szerzett, és Julianna ezt meg is fejelte, így 10:7-re vezettünk. A folytatásban lévő két asszó viszont nem jól sikerült. Előbb Hajni ellen egyenlített Gudkova, majd Emese nem bírt Kolobovával, és ettől kezdve, ha nem is sokkal, de rendre az oroszok vezettek. Révész Julianna az utolsó előtti csörtében egyet tudott faragni a hátrányból, így Emese 18:20-nál állt fel Sutovával szemben. Az első tust világklasszisunk adta, azonban a folytatás nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. A 31:24-es végeredmény természetesen túlzó, a végén már  Emese rohant előre, hátha sikerül a lehetetlen, aztán 16 másodperccel a vége előtt kapta meg az ukázt a teamboxból, hogy „Hagyjad!” – és ezzel Oroszország jutott a fináléba, mi pedig készülődhettünk a bronzmérkőzésre. 
 
 Miként Bocek a képünkön, úgy a párbajtőrcsapat sem volt egyensúlyban. Öt egymást követő világbajnoki érem után szakadt meg a csodálatos sorozat.
 
Eközben a fiúk folytatták a versenyt az 5-8. helyért, és a helyosztón ismétlődött meg a tavalyi világbajnoki döntő, Magyarország Ukrajnával találkozott… Előző mondatból fakadóan túl nagy kedvvel egyik fél sem vágott bele a derbibe, de aztán profi sportolókhoz méltóan hatalmas csata alakult ki. Az elején mi vezettünk néhány tussal, aztán a hajrában az ukránoknál volt a minimális előny. Ezek után az utolsó asszóra Bocek állt fel Herej ellen 27:29-nél. Eleinte semmi sem sikerült a magyarnak, 32:39-re elhúzott a kárpátaljai magyar fiatalember, de Gábor nem adta fel, tusról tusra zárkózott, és végül 43:43-nál járt le a vívóidő. A hirtelen halálnak azonban mi estünk áldozatul, így maradt a 7. helyért a mérkőzés – Dánia ellen… Nos, különösebben nem osztott, nem szorzott már ez a meccs, de azért a 45:40-es vereség kissé fájdalmas volt. Miként a nyolcadik helyezés. 
 
Udvarhelyi Gábor fegyvernemi vezetőedző: „Egy fantasztikus sorozat szakadt meg azzal, hogy öt év után nem végeztünk dobogós helyen világbajnokságon. Ugyanakkor az valahol kódolva volt éppen a nagy számok törvénye, az életkor, és a bennünket szezon közben sújtó páratlan sérüléssorozat okán. Ma nagyon ingadozó formát nyújtottak a srácok, mindenkinek akadt jobb és rosszabb pillanata. Rédli Andris a dánok elleni meccsig veretlen maradt, viszont egy igazán jó Imre Gézára és Boczkó Gáborra feltétlenül szükségünk van! Visszamenőleg sem válogatnék másként, egyelőre ez a legerősebb csapatunk. Viszont újraépítkezni és építkezni kell. Többet és másként fogunk dolgozni, már alakul a fejemben a kép, de alszom rá néhányat, szeptemberben szeretném a srácok és az elnökség elé terjeszteni. Valahol jó, hogy ez a szezon alakult így, és nem az olimpiai kvalifikációs év. Továbbra is hiszem, hogy ez a válogatott egészségesen és százszázelékos állapotban továbbra is mindenkit megverhet a világon!”
 
Hátra volt még a világbajnokság utolsó magyar vonatkozású eseménye, női párbajtőrcsapatunk Olaszország elleni bronzderbije. Az első hat asszó tökéletesen alakult. Révész Julianna ellenállhatatlanul vívott, biztosan verte többek között az egyéni világbajnok Fiamingót, Emese is stabilnak tűnt, és fegyelmezetten dolgozott a páston Dorina is. Mindez 24:19-es magyar vezetést eredményezett az utolsó kör előtt. Ekkor a Dorina helyére beálló Tóth Hajni két tussal kapott ki Navarriától, azt gondoltuk, ez belefér, elvégre az addig kimagasló Julcsi, majd Emese következett és az előnyből három találatnyi maradt. Az Európa-bajnok Del Carretto ezt egyre csökkentette, aminél már azért felszisszentünk az utolsó csörte előtt (31:30), mert Emese vezeti a világranglistát, de mégiscsak Fiamingo nyakába került a kazanyi vb-arany. Aztán a vége nagyon nem sikerült. Az olasz zsinórban szúrt 7 tust, és ettől kezdve gyakorlatilag formalitássá váltak az utolsó másodpercek, a vége 45:36 lett oda, annak ellenére, hogy nyolc asszón keresztül vezettek a mieink… Nem csoda tehát, hogy nem vigasztalta a lányokat az: a tavalyi vb-kilencedik helyükről öt pozíciót előre lépve lettek negyedikek.
 
Kovács Iván fegyvernemi vezetőedző: „Vegyesek az érzelmeim. Bejutottunk az elődöntőbe, de aztán nekünk nem jutott egyedül érem. Ráaádásul mindkét vesztes meccs sokáig a tervek szerint  alakult, úgy éreztem, reális esélyünk van a győzelemre. Másrészt tényleg nagyon jól alakult a felkészülésünk, ennél akár több is kijöhetett volna. Azt tudomásul kell venni, hogy nagyon kiegyenlített a mezőny, ki merem jelenteni, hogy ebben a szakágban a legkiegyenlítettebb. Az is bossszantó, hogy bronzérem estén második helyre jöttünk volna fel a világranglistán, így viszont ötödikek vagyunk. Ez is alátámasztja az előző gondolatomat. Jövőre tehermentesítenem kell Emesét, aki egyértelműen végighúzta az évet egyéniben és csapatban egyaránt. Nem tehetem meg, hogy minden egyes alkalommal az ő vállát nyomja a teher. Akkor is, amikor olyan ellenféllel kell fejeznie, akivel nem egyértelműen pozitív a mérlege. Rióig még sok idő van, töltődnie kell. Azt is be kell látnunk, hogy a kispadunk még mindig nem elég erős. Már vannak erre vonatkozó terveim, még csiszolom azokat Mincza-Nébald Ildikóval a szezon kezdetéig. Ugyanakkor összességében kimondottan pozitívnak értékelem a szezont,  és elégedett vagyok a világbajnokságon látottakkal is. Emese világranglista egyes, Eb-n és vb-n ötödik lett, Julianna előrelépett a rangsorban, és itt, Kazanyban nagyszerűen vívott, főleg a csapatversenyen. Külön örömmel tölt el, hogy a fegyvernemben, és azon belül a szakágban is összehangolt, magas színvonalú munka folyik. Név szerint is meg szeretném köszönni Kulcsár Győzőnek, aki maximálisan támogatja a munkánkat, Németh Kálmán gyúrónak és Szerencsi Zsolt fegyvermesternek a sok éves törődését, Preiszler Gábor erőnléti edzőnek a precíz és odaadó felkészítését, Plásztán Attila junior kapitánynak, aki a felnőttek között is hozzáteszi a magáét, és a már említett Mincza-Nébald Ildikónak, akinek építő kritikái sokat tesznek hozzá a sikerhez. Valamint a szövetségnek, és minden olyan szakembernek, aki segít abban, hogy előre menjen a magyar női párbajtőrvívás ismét a régi fényében csillogjon.”
 
Eredmények. Női párbajtőrcsapat világbajnokság, 29 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Brazília 45:28 (Révész +7, Tóth +5, Szász +3, Budai +2).
Negyeddöntő: Magyarország-Egyesült Államok 45:31 (Szász +8, Révész +4, Tóth +2, Budai 0).
Elődöntő: Magyarország-Oroszország 24:31 (Révész +2, Tóth -4, Szász -5).
A 3. helyért: Magyarország-Olaszország 36:45 (Révész +4, Tóth -2, Budai -4, Szász -7).
Döntő: Oroszország-Észtország 40:29.
Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Esztország, 3. Olaszország, 4. Magyarország (Budai Dorina, Révész Julianna, Szász Emese, Tóth Hajnalka).
 
Férfi párbajtőrcsapat világbajnokság, 36 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Spanyolország 45:42 (Imre +5, Rédli +1, Somfai +1, Boczkó -4).
Negyeddöntő: Magyarország-Oroszország 40:45.
Az 5-8. helyért: Magyarország-Ukrajna 43:44 (Rédli +3, Imre +2, Boczkó -2, Somfai -4).
A 7. helyért: Magyarország-Dánia 40:45 (Imre +5, Boczkó -2, Somfai -3, Rédli -5).
Döntő: Franciaország-Korea 45:39.
Végeredmény: 1. Franciaország, 2. Korea, 3. Svájc, …8. Magyarország (Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter). 

2014. július 23.

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM