A nemzetközi válogatási szezon is elkezdődik

szept 22, 2022 | Hírek

A kadet férfi tőrözők pénteki európai körversenyével elkezdődik a nemzetközi válogatási szezon is. A hétvégén emellett a junior és kadet párbajtőrözők, valamint a kadet kardozók vívnak Mk-fordulót. 

Az elmúlt héten a tőrözők kezdték idehaza a 2022/23-as válogatási szezont, most a nemzetközi porondon is ez a fegyvernem vívja le első válogató viadalát. Pénteken és szombaton rendezik Varsóban a kadet férfi tőr európai körversenyt, melyre már el is utazott a népes magyar küldöttség. A mieink valamennyi lehetséges helyre neveztek, azaz a maximális 20 vívó lép majd pástra. Mint arról korábban már beszámoltunk, a válogatás szempontjából a nemzetközi eredmények még értékesebbé váltak, azaz nagyot léphet előre az, aki jól szerepel. 

A kadet férfi tőrözők egyébként örömtelien, igen magasra tették maguknak a lécet, lévén a tavalyi Európa-bajnokságon egyéniben aranyat és ezüstöt, csapatban aranyat szereztek. Igaz, gyorsan tegyük hozzá azt is, a korosztály szinte teljesen kicserélődött, az előző évi kadet ranglista első hét helyezettje “kiöregedett”, így teljesen felesleges tippelgetni, mi várható a hétvégén. Szurkolni viszont lehet, úgyhogy 2022/23-ban is: hajrá, magyarok!

Idehaza két helyszínen is megtelnek a pástok. A párbajtőrözők a korábbi évek hagyományainak megfelelően egy hétvégén tartják kadet és junior Magyar-kupa fordulójukat a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. Ismét hatalmas mezőnyökkel, a vasárnapi junior férfi párbajtőr versenyre például 135-en neveztek!  

A kardozók a Vasas Pasaréti úti csarnokában versenyeznek. Itt változtattak a fegyvernem vezetői, szombaton válogatóznak Magyarkupa-forduló keretében a kadetok, míg a juniorok majd egy héttel később lépnek pástra. 

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Eitner Kinga kitüntetése

Első alkalommal adták át a Gerevich György Nevelőedzői Díjat. A három kitüntetett között szerepelt Eitner Kinga, a Balaton vívószakosztály elnöke, a junior férfi párbajtőr-válogatott edzője, gratulálunk!

Legfiatalabbak wroclawi sikere

Egy-egy aranyéremmel, és további számos medállal, helyezéssel tértek haza ifjú kardozóink és tőrözőink a nagy mezőnyű wroclawi, nemzetközi versenyről. Hajrá, fiatalok!

Tizenöt vívónk lesz ott Párizsban

Véget ért a hét végén a tavaly májusban kezdődött olimpiai kvalifikációs sorozat. Végleges az adat: magyar részről 15-en lesznek ott Párizsban. Amióta él a kvótás rendszer, ennyien sosem voltak!

Arany, bronzok, helyezések

Újabb sikeres hétvégét zárt a magyar vívás! Szatmári András Budapesten arany-, Nagy Dávid Tbilisziben bronzérmet nyert. a női párbajtőrcsapat Nankingban lett harmadik.

Ezúttal negyedik hely jött össze

A közönséget mindenki dicsérte. Remek hangulatban, de ezúttal negyedik hellyel zárt a magyar férfi kardválogott a budapesti Világkupán, a BOK Csarnokban.

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM