Hír

Áron a köbön!

  • 2021.07.24

Soha, senki nem érte el azt, amit ő igen. Tette ezt úgy, hogy vállalta ország-világ előtt, hogy erre készül. Rövid beszélgetés az eredményhirdetés után Szilágyi Áronnal, és mesterével, Decsi Andrással

Magyar vívók, edzők, sportvezetők társaságában fotózkodott boldogan mosolyogva a háromszoros egyéni olimpiai aranyérmével sporttörténelmet író Szilágyi Áron, amikor az eredményhirdetés és a nemzetközi sajtótájékoztató között sikerült néhány percig beszélgetni világklasszis kardozónkkal. 

Sisak repül - harmadszor!!!!

“Nem aludtam valami jól az éjszaka, és a napom elején sem éreztem azt, hogy minden rendben lenne. Volt bennem némi drukk is a verseny kapcsán, viszont amikor pástra léptem, akkor elmúltak a rossz érzések. Ahogy haladtam a nap folyamán előre, úgy lettem egyre magabiztosabb. A legnehezebb meccsem természetesen a Bazadze elleni elődöntő volt. Hányta magára a parádokat, nagyon jól vívott. Aztán a döntőben az volt a taktikám, azonnal nekimegyek Samelének, hogy elvegyem a kedvét a folytatástól, és ez valamennyire sikerült is.”

Szilágyi Áron a megszokott helyén - ezúttal az olasz Samele és a koreai Kim társaságában.

Hogy mennyire jól sikerült, arra jellemző, hogy Samele az olasz televíziónak azt nyilatkozta, hogy akart ő nyerni a döntőben is, de egyszerűen tehetetlen volt Áronnal szemben… Ezt követően természetesen a “háromszorosságáról” és a csapatversenyről kérdeztük a Vasas sztárját. 

Ehhez hasonló tusokat szórt Szilágyi Áron a döntőben Luigi Samele ellenében.

“Felfoghatatlan érzés, hogy elértem mindezt, hogy ez mit is jelent pontosan a számomra, arra nem most fogok tudni válaszolni. De valóban, napközben is többször átfutott rajtam az a gondolat, hogy mi a tétje ennek a versenynek. Igyekeztem az asszókra koncentrálni, és örülök, hogy ez sikerült. Fogalmam sincs, miként alszom majd el az éjszaka, de hosszas ünneplés bizonyosan nem lesz, mert négy nap múlva jön a csapatverseny.  Én úgy érzem, engem még inkább feldob ez az eredmény, alig várom a folytatást!”

Mindezt megerősítette Szilágyi Áron mestere, Decsi András is. “Hiszem, hogy Áront ez az aranyérem, ez a sporttörténeti bravúr csak még erősebbé teszi. Abban is bízom, a többieket megerősíti mindez abban, hogy csapatban szintén van komoly keresnivalónk.” 

Mester és tanítványa - a szerző amatőr fotóján, de boldogan mosolyogva...

Természetesen ezt követően visszatértünk arra, hogy miként is élte meg az olimpia halasztását, az elmúlt közel másfél esztendőt mester és tanítványa. “Nehezen. Úgy éreztük, hogy tavaly csúcsformában vívott Áron, nyerte a versenyeket, abszolút egyben volt. Fejben és testben úgy készült, hogy tavaly nyáron lesz az olimpia. Természetesen most már nem bánkódom, de akkor nehéz volt megtalálni az újrakezdés mikéntjét. Az idei egyetlen nemzetközi versenyén, a márciusi budapesti Vk-n már látszott, hogy megint rendben van Áron. Érződött mindez a felkészülés során is, de a vívás különleges sport, itt nem mehet biztosra senki. Áron azonban kivételes ember, kivételes sportoló. Nagyon örülök a sikerének, és várjuk a csapatversenyt!”



További híreink

Aktuális

A magyar vívóküldöttség számára a női kardcsapat 8. helyével véget ért az olimpia. A küldöttség nagyon jól szerepelt, egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel tér haza. Gratulálunk valamennyi versenyzőnek, edzőnek, vezetőnek és sportszakembernek!

Arany és ezüst után bronz! Harmadik lett a férfi kardcsapat a tokiói olimpián. Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András és Szilágyi Áron révén huszonöt év után állhatott ismét dobogóra a fegyvernem válogatottja. Gratulálunk!

Siklósi Gergő ezüstérmet nyert férfi párbajtőr egyéniben a tokiói olimpián! 23 éves világbajnokunk nagyszerű vívással jutott el a döntőig, ahol a francia Cannone-tól szenvedett vereséget. Gratulálunk neki és mesterének, Dancsházy-Nagy Tamásnak!

Eseménynaptár

X

Támogatóink