Elfogadta az elnökség a 21/22-es versenynaptárt

szept 16, 2021 | Hírek

Csampa Zsolt elnök olimpiai köszönő beszéde után a Magyar Vívó Szövetség elnöksége csütörtöki ülésén - számos napirendi pont mellett - elfogadta a következő szezon versenynaptárát és válogatási elveit

Az ősz első elnökségi ülését tartotta a Magyar Vívó Szövetség. Csampa Zsolt elnök elsőként megköszönte azt a fegyelmezettséget, amit az olimpia és paralimpiai előkészületei, lebonyolítása és rendezése alatt tanúsítottak a versenyzők, az edzők és a vezetők. A pandémiás helyzet miatt erre nagy szükség volt, és sportágunk valamennyi szereplője példásan viselkedett ebben a sokszor nehéz időszakban. Természetesen ismét gratulált az eredményekhez is – mint ismert, mind az épek, mind a kerekesszékesek 1-1-1 arany-, ezüst-, illetve bronzéremmel tértek haza Tokióból. 

Eztán Boczkó Gábor sportigazgató és tokiói csapatvezető, valamint Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány tokiói olimpiai szakmai beszámolóját fogadta el az elnökség. Következő napirendi pontként a 2021/22-es szezon versenynaptárát, válogatási elveit és válogatott kereteit tárgyalta meg a testület. Ezzel kapcsolatosan elhangzott, hogy a versenyszezont meg kell kezdeni, és abban csak bizakodni lehet, hogy a pandémia nem írja át a terveket. A válogatási elvekkel kapcsolatosan a legfontosabb, hogy visszatér a felnőtteknél is a 2+2-es szisztéma, azaz, a hazai ranglista első két helyezettje automatikus résztvevője lesz a 2022-es világversenyeknek. Emellett a felnőtteknél az ismert, járványügyi nehézségek miatt ezúttal nincs áthozott pontszám az előzőből (20/21) erre a szezonra (21/22). A napirendi pontokat elfogadták, így nincs akadálya annak, hogy elkezdődjön idehaza a következő szezon. Udvarhelyi Gábor és Csampa Zsolt egyaránt úgy fogalmazott: “Vívnunk kell, de nem kérdés, hogy a versenynaptár rugalmas. A pandémia sok mindent megváltoztathat, amihez aktuális esetben alkalmazkodni kell.”

A 2022-es diákolimpiával kapcsolatosan is döntés született. Megint csak a pandémiás helyzet miatt visszatér a szövetség az eddigi rendezési elvekhez. Azaz nem szervezünk regionális selejtezőket, hanem a korábban megszokott, “egyversenyes” szisztéma alapján tervezzük hagyományos, többezres seregszemlénket jövő áprilisban. 

A NOB a párizsi olimpiáig hirdetett ösztöndíjat fiatal tehetségeknek, egy férfit, és egy nőt jelölhetett az elnökség. A választás a párbajtőröző Andrásfi Tiborra, illetve a kardozó Battai Sugárra esett. 

Az elnökség emellett a késő estébe nyúlóan tárgyalt meg mindösszesen 12 napirendi pontot. 

Bízzunk abban. hogy a 2021/22-es szezon biztonságban elindulhat, és meg is valósulhat. Hajrá, magyar vívás!

BANNER 341X200

Kapcsolódó hírek

Eitner Kinga kitüntetése

Első alkalommal adták át a Gerevich György Nevelőedzői Díjat. A három kitüntetett között szerepelt Eitner Kinga, a Balaton vívószakosztály elnöke, a junior férfi párbajtőr-válogatott edzője, gratulálunk!

Legfiatalabbak wroclawi sikere

Egy-egy aranyéremmel, és további számos medállal, helyezéssel tértek haza ifjú kardozóink és tőrözőink a nagy mezőnyű wroclawi, nemzetközi versenyről. Hajrá, fiatalok!

Tizenöt vívónk lesz ott Párizsban

Véget ért a hét végén a tavaly májusban kezdődött olimpiai kvalifikációs sorozat. Végleges az adat: magyar részről 15-en lesznek ott Párizsban. Amióta él a kvótás rendszer, ennyien sosem voltak!

Arany, bronzok, helyezések

Újabb sikeres hétvégét zárt a magyar vívás! Szatmári András Budapesten arany-, Nagy Dávid Tbilisziben bronzérmet nyert. a női párbajtőrcsapat Nankingban lett harmadik.

Ezúttal negyedik hely jött össze

A közönséget mindenki dicsérte. Remek hangulatban, de ezúttal negyedik hellyel zárt a magyar férfi kardválogott a budapesti Világkupán, a BOK Csarnokban.

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM