Hír

Mesteredző lett Halla Péter

  • 2021.09.08

Mesteredzői díjat kapott Halla Péter, a Vasas párbajtőredzője. Halla Péter készíti fel a pasarétiek magyar bajnok férficsapatának valamennyi tagját, közte három, saját nevelésű junior világbajnokát. 

A Kemény Dénes vezette Mesteredzői Kollégium 15 jelöltből választotta ki azt a négyet, melyben a kiváló vívóedző is helyet kapott, és a döntést a Magyar Edzők Társasága elfogadta. Halla Péter mellett Hűvös Viktor (kajak-kenu), Marcz Tamás (vízilabda) és Szokolay László (úszás) részesült mesteredzői elismerésben. 

Halla Péter kiemelkedő pályafutást tudhat maga mögött, melynek még mesze nincs itt a vége… Edzői munkásságát az MTK-ban kezdte, majd külföldi kitérők után a Vasas párbajtőr-szakosztályát futtatta fel, méghozzá nem is akárhogyan. Három, saját nevelésű tanítványa, Bányai Zsombor, Koch Máté és Nagy Dávid egyaránt junior világbajnoki címig jutott csapatban. Nem egyidőben, de mindhárman tagjai voltak már világversenyen is a felnőtt válogatottnak. A tavaly decemberi országos bajnokságon másik tanítványa, Bakos Bálint lett aranyérmes, emellett az első helyen végzett csapat valamennyi tagjának Halla Péter volt az edzője! 

Halla Péter ezen a fotón a 2019-ben junior egyéni Európa-bajnoki címet nyerő tanítványával, Koch Mátéval szerepel.

A szakember honlapunknak a következőket nyilatkozta: “Természetesen nagyon büszke vagyok a mesteredzői díjra, igazán illusztris társaságnak lettem a tagja. Ugyanakkor ez az elismerés számomra korántsem az edzői pályám végét jelenti. Sőt, sokkal jobban inspirál arra, hogy további sikereket érjek el. Nagyon sok feladatom van még a tanítványaimmal. A klubomban végzett nevelőmunka mellett az a legfontosabb cél, hogy a fiúk a válogatottban is jól szerepeljenek, és minél többen legyenek ott csapatban a párizsi olimpián.”

A kitüntetéseket szeptember 25-én a Testnevelési Egyetemen adják majd át. Gratulálunk!



További híreink

Aktuális

A magyar vívóküldöttség számára a női kardcsapat 8. helyével véget ért az olimpia. A küldöttség nagyon jól szerepelt, egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel tér haza. Gratulálunk valamennyi versenyzőnek, edzőnek, vezetőnek és sportszakembernek!

Arany és ezüst után bronz! Harmadik lett a férfi kardcsapat a tokiói olimpián. Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András és Szilágyi Áron révén huszonöt év után állhatott ismét dobogóra a fegyvernem válogatottja. Gratulálunk!

Siklósi Gergő ezüstérmet nyert férfi párbajtőr egyéniben a tokiói olimpián! 23 éves világbajnokunk nagyszerű vívással jutott el a döntőig, ahol a francia Cannone-tól szenvedett vereséget. Gratulálunk neki és mesterének, Dancsházy-Nagy Tamásnak!

Eseménynaptár

X

Támogatóink